Kelemen és Ciolacu is elkísérték jelöltjüket a választási irodához: Antonescu beadta a dossziéját

Crin Antonescu vasárnap benyújtotta jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodánál (BEC), így hivatalosan is elindul a májusi elnökválasztáson. A politikus a Románia, előre választási szövetség színeiben méretteti meg magát, amelyet a PSD, a PNL és az RMDSZ alkot.

A volt liberális pártelnök nagy lépést tett a kampánya felé vezető úton: 35 év után kilépett a PNL-ből, hogy indulhasson az államfői posztért. Facebook-posztjában úgy fogalmazott, hogy különös érzés számára elhagyni a pártot, amelyben három és fél évtizedet töltött, de most új fejezetet nyit.

A BEC székházához nemcsak párttársai, hanem a koalíciós vezetők is elkísérték: Marcel Ciolacu (PSD), Cătălin Predoiu (PNL) és Kelemen Hunor (RMDSZ), valamint a kisebbségi frakció vezetője, Varujan Pambuccian is jelen volt. Bár a politikai nagyágyúk nem nyilatkoztak az újságíróknak, a helyszínen összegyűlt szimpatizánsok éljenzéssel fogadták Antonescut.

A politikus beszédében köszönetet mondott feleségének, Adina Vălean európai parlamenti képviselőnek, a támogató pártoknak, valamint annak a 1,7 millió embernek, akik aláírásukkal segítették elindulását.

„Nem a kevesek vagy a sokak elnöke akarok lenni, hanem mindenkié. Együtt fogunk előre haladni, megvédeni azt, ami védelemre szorul, és megváltoztatni, amit kell. Egyesíteni és megerősíteni fogom ezt a nemzetet” – fogalmazott Antonescu.

Ezzel tehát új szakaszba lépett az idei elnökválasztás, ahol egy tapasztalt politikus próbál visszatérni a nagypolitikába. A következő hetek kampányai döntik majd el, hogy mennyire sikeresen.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!