Becali azért indul a választáson, nehogy az ateista Georgescu legyen az elnök
George Becali bejelentette, hogy függetlenként indul az idei elnökválasztáson, ugyanakkor nem lép ki a Románok Egyesüléséért Szövetségből. A parlamentben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy „szent kötelességének” érzi a jelöltséget.
„Volt már Romániának ateista elnöke, más vallású elnöke, de olyant még nem láttam, aki kétségbe vonta volna a Teremtés könyvét. Soha senki. (...) Călin Georgescunak szerintem démonai vannak” – fogalmazott.
Becali közölte, hogy erről tájékoztatta az AUR elnökét, George Simiont is, aki nem kérte tőle, hogy lépjen ki a pártból. Ezért úgy indul a választáson, hogy hivatalosan továbbra is AUR-tag marad, de a párt támogatása nélkül. Hozzátette, nem tart attól, hogy ne tudná összegyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást, sőt, szerinte PSD- és PNL-tagok is segíteni fognak neki ebben.
Az AUR eredetileg Călin Georgescut támogatta volna a májusi elnökválasztáson, és már össze is gyűjtötte számára a szükséges aláírásokat. Azonban Georgescut időközben bírósági felügyelet alá helyezték, ami váratlan fordulatot hozott a párt terveiben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!