A rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a román fociválogatott zárt kapuk mögött játssza a következő meccsét

A lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) helybenhagyta az UEFA szankcióit a november 15-i Románia-Koszovó Nemzetek Ligája-mérkőzésen történt incidensek ügyében, ami többek között azt jelenti, hogy a román fociválogatott a következő haza mérkőzését zárt kapuk mögött kell játssza – írja az Agerpres a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) csütörtöki közlése alapján.
A közlemény szerint a TAS döntésének megfelelően a román válogatottnak a soron következő hazai meccsét zárt kapuk mögött kell játszania, és a FRF-nek ki kell fizetnie az UEFA által kiszabott bírságot.
A román válogatott legközelebb március 21-én Bosznia-Hercegovina ellen játszik hazai pályán a 2026-os világbajnokság selejtezőjében.
A Nemzetek Ligája csoportkörében tartott tavaly november 15-i Románia-Koszovó mérkőzés hosszabbításának 5. percében, gól nélküli döntetlennél a koszovói játékosok levonultak a pályáról, mert a román drukkerek Szerbiát éltető rigmusokat skandáltak. A FRF akkor úgy nyilatkozott, hogy szerintük a koszovóiak vádjai alaptalanok.
A történtek után az UEFA fellebbviteli bizottsága „zöld asztalnál” 3-0-s győzelmet ítélt Románia labdarúgó-válogatottja javára, de a FRF-t is 128 ezer euróra büntette, a válogatottnak pedig a soron következő hazai meccsét zárt kapuk mögött kell játszania, többek között a román szurkolók rasszista és/vagy diszkriminatív megnyilvánulásai, illetve „sporteseményhez nem illő provokatív politikai üzenetei” miatt. A FRF utóbb a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezett az UEFA szankciói ellen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!