Két Szilágy megyei fiatal kirabolt egy boltot, majd egyikük jelentette a lopást, hogy elterelje a gyanút magukról
Két 16 és 18 éves Szilágy megyei fiatalt vettek őrizetbe a rendőrök pénteken, miután betörtek egy topaszentkirályi üzletbe, ahonnan cigarettát, alkoholos italokat és élelmiszereket loptak 7500 lej értékben – közölte szombaton a Szilágy megyei rendőrség.
A HotNews szerint a fiatalok azzal próbálták félrevezetni a rendőröket, hogy a 112-es számon jelentették a lopást.
„Február 7-én 02:00 óra körül egy 16 éves Magyarzsombor községbeli fiatalember felhívta a 112-es egységes segélyhívó számot, és bejelentette, hogy miközben Topaszentkirály település egyik utcáján sétált, észrevette, hogy egy helyi kereskedelmi cég ajtaja nyitva van, és odabent több megrongált áru van” – idézte a rendőrség közleményét a lap.
A nyomozást követően a rendőrök megállapították, hogy a telefonáló egy másik 18 éves fiatalemberrel együtt betörte az üzlet bejárati ajtaját, majd miután tönkretették az üzletben található térfigyelő kamerákat, 200 doboz cigarettát, alkoholos italokat és élelmiszereket loptak el, mintegy 7500 lej értékben.
A két fiatalt a rendőrök pénteken őrizetbe vették, a kár teljes egészében megtérült. Most súlyos lopás és rongálás miatt nyomoznak ellenük.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!