Ciolacu és a TikTok: politikai túlélés a tét, vagy kampánycélból készülnek a jópofizós videók?

Érdekes hatása volt az érvénytelenített elnökválasztásnak Marcel Ciolacura. A nagyot bukott szociáldemokrata jelölt miután a nagykoalíció segítségével ismét Románia miniszterelnökévé avanzsált új kommunikációs csatornára lépett: a TikTokra. A Libertatea kimerítően elemezte szakemberek segítségével, hogy mit jelenthet ez a nagy elán, amivel a szociáldemokrata pártelnök bevetette magát a tiktokos tartalmak gyártásába, és végül arra a következtetésre jutott, hogy nincs kizárva egy újabb jelöltség sem.

Ciolacu jelenleg több mint 230 ezer követővel és 5,2 millió kedveléssel rendelkezik a platformon. Az általa megosztott tartalmak közül a legnépszerűbb a „Get Ready With Me” című videó, amely több mint 6 millió megtekintést ért el. A miniszterelnök egyébként előszeretettel vesz részt különböző TikTok-kihívásokban, például az „Első tetoválásom”, amiről mi is írtunk a Transtelexen, ugyanis Ciolacu az újév alkalmából nemcsak pezsgőt bontott, hanem egy TikTok-videóban villantotta meg friss tetoválását. A bal karjára állítólag odakerült a „Nem emelkedik az áfa!” (Nu se mărește TVA-ul) felirat. Ez az extravagáns lépés a választási kampány egyik ígéretének beteljesülését hivatott szimbolizálni, ugyanis októberben az újságírók kérdésére, miszerint tervez-e áfaemelést, Ciolacu azt találta mondani, hogy „ha emeljük, fel is tetováltatom!”. Most úgy tűnik, a TikTok-közönség kedvéért feltetováltatta, hogy nem emeli a kormány az áfát.

A kampány elemzésekor elkerülhetetlen a kérdés: kinek szól valójában Ciolacu TikTok-jelenléte? A szakértők szerint a cél több rétegű. Egyrészt a PSD elnöke próbálja visszahódítani azokat a választókat, akik az utóbbi időben elfordultak a párttól. Ez különösen fontos azokban a vidéki körzetekben és kisvárosokban, ahol a PSD hagyományosan erős volt, de ahol Călin Georgescu, a rendszerellenes retorika egyik legismertebb arca, komoly támogatottságot szerzett. Georgescu a korábbi választásokon olyan szavazókat vonzott magához, akik korábban sosem hagyták volna ki a PSD támogatását. Ciolacu TikTok-kampánya egyértelműen kísérlet ezeknek a szavazóknak a visszahódítására.

A kampány célja tehát, hogy Ciolacut „emberibbé” és elérhetőbbé tegye, elkerülve azt az érzést, hogy a politikus távol áll az emberektől – állítja Robert Santa, a Rethink kutatásvezetője, a Libertateának adott interjúban. A szakértő szerint Ciolacu jelenléte a TikTokon azt is jelentheti, hogy a PSD elnöke egy újabb államfőjelöltségre készül.

Barbu Mateescu, a Pennsylvaniai Egyetemen végzett szociológus szerint a TikTok olyan platform, amely képes gyorsan elérni széles közönséget, különösen a fiatalokat és a vidéki lakosságot, ahol a PSD hagyományosan erős volt, de az utóbbi időben veszített népszerűségéből.

Ciolacu tiktokos kampánya sikeresnek mondható, mivel tartalmai remekül illeszkednek a romániai kulturális környezethez, amely gyors, vizuális tartalmakra fogékony – magyarázta Dan Petre, a Kommunikáció és Közkapcsolatok Karának docense. A politikus emellett arra is törekszik, hogy közvetlenebb kapcsolatot teremtsen a választóival, és reagáljon azokra az igényekre, amelyeket a választási kudarc világosan megmutatott.

Másrészt a kampány célja az ismertség növelése egy olyan médiakörnyezetben, ahol a hagyományos csatornák, például a televízió és a nyomtatott sajtó egyre kevésbé érik el a választók széles rétegeit. A TikTok dinamikus és gyorsan terjedő tartalmai lehetőséget adnak arra, hogy rövid idő alatt nagy elérést érjenek el – akár olyan választói csoportokban is, akik eddig nem voltak fogékonyak a PSD üzeneteire.

Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy Ciolacu első sorban fiatalokat próbál megszólítani, a valóság árnyaltabb, ugyanis a TikTok nem csak a tinédzserek terepe: Romániában a platformon jelentős számban találhatók középkorú és idősebb felhasználók is, akik jelentős időt töltenek el a videók nézegetésével. Ezek az emberek fontos részét képezik a PSD hagyományos választói bázisának, és a kampány egyik célja éppen az, hogy őket megszólítsa, egy emberibb, közvetlenebb arcát mutatva.

A tét nem kicsi: Ciolacu politikai jövője egy hajszálon függ. Nemcsak az a kérdés, hogy meg tudja-e erősíteni saját pozícióját a PSD élén, hanem az is, hogy a párt képes lesz-e megőrizni vezető szerepét egy politikailag polarizált környezetben. Egy esetleges újabb elnökjelöltséghez Ciolacunak minden támogatásra szüksége van, különösen azokban a körzetekben, ahol a PSD eddig dominált.

Érdekes kérdés az is, hogy ki áll Ciolacu TikTok-kampánya mögött. A szakértők szerint a kampány nem egy nagy ügynökség munkája, hanem egy kisebb, de profi csapaté, amely pontosan érti, hogyan működik a platform. Medeea Guțoi tartalomkészítő szerint valószínűleg két-három ember dolgozik a kampányon: egy operatőr, egy szövegíró, és esetleg egy stratéga, aki összefogja az egészet. A kampányban látható erőfeszítések – például a videók megosztása különböző csoportokban, a kommentek ösztönzése az engagement növelésére – azt mutatják, hogy tudatosan építik a jelenlétet a platformon.

Fontos megjegyezni, hogy a kampány tartalmai nem teljesen organikusan érnek el milliós nézettségeket. A háttérben láthatóan aktív promóciós munka zajlik, amelynek célja, hogy a videók minél több emberhez eljussanak.

Călin Georgescu fulmináns tiktokos felfutása és az azóta betöltött szerepe a politikai színtéren különösen fontos kontextust ad Ciolacu TikTok-jelenlétéhez. Georgescu, akit még mindig nem sikerült kigolyózni az érvénytelenített választások ellenére sem, a rendszerellenes retorika zászlóvivője maradt, akit még mindig az első helyre mérnek a közvéleménykutatások. A legionárius-mélynemzeti-ezoterikus üzenetek keverékét szóró jelölt komoly konkurenciát jelent a PSD számára, különösen a vidéki és alacsonyabb jövedelmű választók körében. Ciolacu kampánya tehát nemcsak arra irányul, hogy visszaszerezze ezeket a szavazókat, hanem arra is, hogy megerősítse a PSD pozícióját egy olyan közegben, ahol ezeknek a populista és rendszerellenes üzeneteknek egyre nagyobb foganatjuk van.

Amúgy a legnagyobbat az a videó ment, amelyben Alfred Simonis, a PSD egyik vezető politikusa bevallotta, hogy a 2024-es elnökválasztás első fordulójában a párt szándékosan irányított szavazatokat George Simion, az AUR jelöltje felé, a platformon hatalmas figyelmet keltett. A videó, amely a „csak hallgatunk és nem ítélkezünk” trendet követte, komoly vitákat robbantott ki, mivel Simonis beismerése választási manipuláció gyanúját veti fel. Bár a Libertatea felhívta a főügyészség figyelmét az ügyre, az nem erősítette meg, hogy nyomozás indult volna.

Kicsit kínos nézni ezeket a videókat, és látni hogyan bohóckodik a miniszterelnök, ugyanakkor Marcel Ciolacu TikTok-kampánya jól mutatja, hogyan próbál kétségbeesetten alkalmazkodni egy hagyományos párt és annak vezetője ezekhez az új trendekhez. Ciolacu és csapata megértették, hogy a politikai túlélés érdekében új csatornákat kell megnyitniuk.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!