Mennyit fizetett Victor Ponta, hogy ott legyen Washingtonban?

2025. January 21. – 11:52

Tízezer dollárnál kezdődtek, és akár egymillió dollárig is felmehetett az áruk a Donald Trump elnök beiktatási ünnepségére szóló 2, 4 vagy 6 jegyet tartalmazó csomagoknak – írja a G4Media. A portál azután kezdett kutakodásba, hogy több romániai politikus és a közszereplő azzal villogott hétfőn, hogy Washingtonban tartózkodik, és részt vesz Trump elnök beiktatási ünnepségén.

Ezek után nézték meg, hogy miként (és főleg mennyiért) lehet eljutni egy-egy ilyen ünnepségre. Ezek a jegyek egy sor eseményre biztosítanak belépést a résztvevőknek, de a szigorú biztonsági feltételek távol tartják őket a beiktatási ceremónián részt vevő fontos vezetőktől.

A portál washingtoni forrásai szerint a hivatalos eseményekre a jegyeket csak amerikai állampolgárok vásárolhatják meg, de nem amerikai állampolgároknak is továbbadhatják, akár ingyenesen, akár térítés ellenében. Ugyanakkor megjegyzik a források, sokan nem a tényleges eseményeken, hanem valami mellé szervezett járulékos rendezvényen vehettek részt.

„Több száz fogadást, bált, vacsorát szerveznek manapság lobbicégek, magáncégek, különböző mágnások, agytrösztök és egyebek” – mondta a G4Mediának az esemény egyik résztvevője.

Azt lehet tudni, hogy George Simion, az AUR elnöke az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsalád frissen megválasztott alelnökeként kapott meghívást az eseményekre. Az AUR már tegnap cáfolta, hogy fizettek volna Simion meghívásáért cserébe. Victor Ponta a portálnak azt nyilatkozta, hogy „különféle rendezvényekre” kapott meghívókat „amerikai barátaitól, akiket 2021 és 2024 között ismert meg, magánúton”. Ponta kijelentette, hogy saját maga fizette az utazást és a szállást, de nem fizetett semmit a meghívókért, és nem tudja, mennyibe kerültek.

Szintén a washingtoni eseményeken fényképezkedett Mihail Neamțu, az AUR képviselője, a képviselőház kulturális bizottságának elnöke, aki a Facebook oldalán azt állította, hogy Sorin Muncaciuval és Cezar-Victor Năstaseval közösen részt fog venni az új elnök eskütételén. A G4Media megjegyzi, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy nem a capitoliumi eseményeken lesz jelen, hanem egy 22 ezer férőhelyes kosárlabdacsarnokban, a washingtoni Capital One Arénában nézi majd a beiktatást.

Rajtuk kívül több román közszereplő is azt sugallta, hogy meghívták Trump beiktatására. Ilyen például Ciprian Mega, aki korábban arra biztatta a híveit, hogy szavazzanak a Nyugat-ellenes jelöltre, Călin Georgescura. A Transtelex is több levelet kapott egy bizonyos Romániai Republikánus Párttól, akinek az elnöke, Marian Cucșa korábbi ALDE-s képviselő azzal hencegett, hogy ott van Washingtonban.

A romániai kormánykoalíció vezetői ugyanakkor nem voltak ott az amerikai fővárosban, a miniszterelnök és az államfő is itthonról gratulált Trumpnak.

„Trump elnök visszatérése a Fehér Házba történelmi pillanat, aminek Románia számára is pozitív hozadéka lesz” – írta bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök, aki azt is elárulta, hogy megválasztása óta már kétszer beszélt telefonon Trump elnökkel, egyszer Bukarestben, egyszer pedig Budapesten, Orbán Viktorral közösen. Állítása szerint gondoskodott arról, hogy Románia szerepeljen az új amerikai elnök napirendjén mind a biztonság, mind a beruházások tekintetében.

„Románia miniszterelnökeként együtt fogok működni az új washingtoni adminisztrációval, hogy a stratégiai partnerségünk minden eddiginél erősebb legyen. A NATO-s és európai uniós partnereinkkel együtt megoldást kell találnunk az előttünk álló közös kihívásokra, hogy biztosítsuk polgáraink jólétét, ugyanakkor a regionális és nemzetközi biztonságot” – írta még a miniszterelnök.

Klaus Iohannis is gratulált Donald Trumpnak az elnöki beiktatásához.

„Románia, az Amerikai Egyesült Államok szoros stratégiai partnere, sok sikert kíván önnek ehhez a fontos új megbízatáshoz. Erős és élénk transzatlanti kapcsolatra van szükségünk, az EU és az USA közös biztonságának és jólétének érdekében” – írta az államfő az X-en.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!