Örömmel és bizakodva fogadták a schengeni csatlakozást a határ közelében élők

Január elsején megnéztük, milyen a hangulat a Pete-Csengersima határátkelőnél, illetve mit várnak Románia 2024-től megvalósult schengeni csatlakozásáról a környéken élők. Egyértelmű volt, hogy mindenki pozitívan áll a változáshoz, hiszen ez egy forgalmas, és kiszámíthatatlan átkelő volt: megtörtént, hogy 5-6 hat órát is kellett várakozni, amíg az ember sorra került. Az elmúlt közel 3 évben pedig az Ukrajnából érkezők túlnyomó része is ezt a határátkelőt használta, így még inkább leterheltté vált.

Arról, hogy milyen mértékben keserítette meg a végeláthatatlan várakozás a határon át ingázók életét, itt írtunk. Románia EU-csatlakozása után könnyűvé vált az átjutás, 5 percnél nem várattak tovább senkit, ezért sok romániai vásárolt olcsó ingatlant Magyarország határ menti, gazdaságilag elmaradottabb térségében. Később azonban ismét szigorúbbá vált az ellenőrzés és hosszúvá a sorok, ezért nagyon sok család került kétségbeejető helyzetbe. Volt olyan eset, hogy négyen ingáztak naponta Szatmárnémetibe, váltott járművel, és soha nem tudták, mikor érnek haza vagy mennyit késnek a munkahelyről vagy az iskolából.

A csencselés és a bevásárlóturizmus szempontjából is fontos dolog a határellenőrzés megszűnte, hiszen sokan használják ki az időnként jelentős árkülönbségekből adódó lehetőségeket. A magyarországi benzinárstopkor Romániából jártak át tömegesen tankolni (erről itt írtunk), az egyre dráguló magyarországi élelmiszerárak miatt pedig jelenleg is sokan érkeznek a romániai boltokba. A jelenség több mint egy éve fennáll, ezért alakult már népes Facebook-csoport az árak figyelésére és a bevásárlás szervezésére (bővebben itt). Tavaly pedig arról is beszámoltunk, hogy még az emblematikus magyar termékek, mint például a Piros Arany is jóval olcsóbb Romániában, ezért sokaknak telik azzal a hétvégéje, hogy átjönnek a határon feltankolni.

Ellenőrzés lesz ezentúl is, de nem a határnál

Csoportosan álldogáló, beszélgető határőrök látványa fogad az átkelőtől pár tíz méterre, a román oldalon. Folytatnak-e ellenőrzést, kérdem, mire a vezetőjük leszögezi: az átkelőnél már nem, viszont ettől távolabb, szúrópróbaszerűen igen. A határrendészet hatásköre 30 kilométeres az országhatár mentén, így ebben a zónában megtörténhet velünk, hogy megállítanak és ellenőriznek minket a határőrök. Kérdésemre elmondja, úgy véli, mindannyiunk számára siker, komoly megvalósítás, hogy Románia végre csatlakozhatott a schengeni térséghez. A tekintetben viszont bizonytalan volt, hogy számukra mit jelenthet a feladataik ilyen jellegű megváltozása, mint mondta, az elején vannak még, nem tudja egyelőre, hogy nehezebb vagy esetleg könnyebb lesz a munkájuk az új körülmények között.

Magyar kollégája a vámhoz érve eléggé barátságtalanul közli, hogy nem fotózhatjuk őket, és mikor bemutatkozom, leszögezi, nem nyilatkozhat semmiről. Többszöri próbálkozásra sem árult el semmi lényegeset, mindössze annyit tudtunk meg, hogy az átkelőnél marad egy rendőrőrs, viszont nem az érkezők határvédelmi ellenőrzése lesz a feladatuk. A Szatmárnémeti-Csenger útvonalon egyébként nem állítottak meg minket ellenőrzésre.

„Eladom az egyik kocsimat”

Idősebb férfi húz le mellénk a vámnál, mint mondja, azt hitte, el vagyunk tévedve és segíteni akart. Kiderült, 17 éve ingázik rendszeresen a határon át, mivel ő is azok közé tartozik, akik Magyaroszágon vásároltak ingatlant. „Eladom az egyik kocsimat” – volt az első reakciója arra a kérdésre, hogy mit szól a csatlakozáshoz. Két járműre volt ugyanis szükségük azoknak, akik rendszeresen jártak át, és időben kellett megjelenniük: az egyiket a határ egyik oldalán hagyták, majd átgyalogoltak, mert így nem kellett kiállniuk a kocsisort, majd a túloldalon a korábban leparkolt másik kocsijukkal folytatták az útjukat.

Pár perc múlva egy ismerős húz le mellénk, ő is arra kíváncsi, miért téblábolunk a senki földjén épp most, amikor már nem muszáj. Egyébként Csengerben élnek néhány éve, és általában hétvégente látogatnak haza, egy Szatmárnémeti közelében fekvő faluba. „Én nagyon örülök ennek a csatlakozásnak. Sokkal gyorsabban haza tudunk érni, nem kell azon idegeskedni, hogy vajon mennyit tartanak a határnál. Apósomék nálunk szilvesztereztek, és véletlenül magukkal vitték a gyerekek iratait, azokért ugrottam most el hozzájuk. Megjártam egy jó óra alatt, de ha nem lenne a schengeni csatlakozás, ki tudja, mennyit rostokolhattam volna itt” – mondta a férfi.

Könnyebb lesz az ingázás és a bevásálás

Kíváncsiak voltunk, mit szólnak a magyarországiak a fejleményekhez, Csengersimában állt velünk szóba egy férfi, aki elmondta: szintén örül a csatlakozásnak, több okból is. „Könnyebb lesz a magyarságnak, jobban tudják tartani a kapcsolatot egymással a határ két oldalán” – sorolta. Az ingázó kollégáit is megemlítette, van köztük olyan, aki több mint tíz éve jár át napi szinten Szatmárnémetiből a csengeri cipőgyárba. Kérdésemre, hogy jelentett-e problémát a várakozás és a kiszámíthatatlanság, elmondta, amikor az ingázók látták, hogy nagyon nagy a sor, telefonáltak a munkavezetőnek, hogy késni fognak, aki megértően viszonyult ehhez.

„Sokkal könnyebb lesz bevásárolni, és olcsóbb is. Nagy szupermarket legközelebb Mátészalkán van, ezentúl viszont könnyen el tudunk majd jut a szatmárnémeti üzletekbe is. Ezek közelebb vannak egyrészt, másrészt az áraik is jobbak” – mondja. Csengersimától egyébként Mátészalka kb. 40 kilométerre van, míg Szatmárnémetiig kevesebb mint 20 kilométert kell autózni.

A csatlakozás vélhetően a helyi gazdaságra is hatással lesz, a magyarországi határmenti kistelepülések számára elérhetőbb lesz Szatmárnémeti, a térség egykori regionális központja. A városban működő cégek pedig könnyebben tudnak munkaerőhöz jutni a határ túloldalán. Vannak olyan romániai vállalkozások, melyek korábban is terveztek volna a magyarországi munkaerővel, azonban az utaztatással járó bizonytalanság miatt letettek erről. Az is elképzelhető, hogy a magyarországi, határmenti települések viszonylag olcsó ingatlanainak felmegy az ára, hiszen sokan vannak, akiknek elérhetetlenek a méregdrága szatmárnémeti lakások, így inkább faluról ingáznának dolgozni, iskolába.

Több tízezer óra várkozás

A határon át ingázók is százezres Facebook-csoporba szerveződve próbálták segíteni egymást, hétköznapoként már kora hajnaltól záporoztak az üzenetek: kell-e várakozni, ha igen, mennyit, melyik sorba érdemesebb beállni? Mindenki örvend természetesen, sorra posztolják a videókat arról, hogy lazán, megállás nélkül haladnak át kocsival az átkelőknél. Persze, az is szóba kerül, hogy ki mennyi időt vesztegetett el a határnál a sorban állással. Mint írják, az átlagos várakozási idő 1 és 6 óra között váltakozott, és van, aki több mint 15 éve járt át heti 5 napon. Csak egyórás várakozással számolva ez évi kb. 500 órát jelent. Volt, akinek a számolgatás eredményeképp több mint 15 ezer óra jött ki, amit a határnál állva töltött az elmúlt több mint 15 évben.