Szakszervezetek: 800 lejes üdülési utalványban részesülnek a közalkalmazottak, ha az összeget kipótolják ugyanennyivel

A kormány elképzelései szerint jövő évtől 800 lej értékű üdülési utalványban részesülnek a közalkalmazottak, azzal a feltétellel, hogy ezt az összeget saját zsebből kipótolják további 800 lejjel – nyilatkozta az Agerpres szerint Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség elnöke a háromoldalú érdekegyeztető tanács szombati ülését követően.

Bogdan Hossu rámutatott, a vakációs utalvány opcionális lesz. „Ha hajlandó vagy kipótolni 800 lejjel, megkapod az utalványt, ha nem, nem kapod meg” – fogalmazott.

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Gabriel Predica megerősítette, hogy az előírás szerepel a költségcsökkentő intézkedésekről szóló úgynevezett salátarendelet tervezetében. Hozzátette, a voucherek megadóztatásának módjáról nem árultak el részleteket a kormány képviselői az érdekegyeztető tanács ülésén.

December 20-án a turisztikai ágazat munkáltatói és szakszervezetei tiltakozásukat fejezték ki a vakációs utalványok esetleges megszüntetése ellen; szerintük egy ilyen intézkedésnek „katasztrofális következményei” lehetnek erre a szektorra és más kapcsolódó iparágakra.

A szakág képviselőinek becslései szerint az üdülési utalványok megszüntetésével 30-40 százalékkal csökkenhetnek a turisztikai ágazat bevételei, és románok ezreit – elsősorban a szerényebb jövedelműeket – fosztanák meg az üdüléstől, a rehabilitációs kezelésektől vagy a pihenéstől. A közalkalmazottak csaknem 16 százaléka ezeknek az utalványoknak köszönhetően engedhette meg magának a nyaralást – emlékeztettek.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy ha eltörlik a vakációs utalványokat, „eurómilliárdok” irányulnak majd Görögország, Törökország vagy Bulgária felé.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!