Rendőrautónak hajtott, majd elmenekült a helyszínről egy 22 éves sofőr

Előzetes letartóztatásba került egy fiatal férfi, miután a gyanú szerint rendőrautóba hajtott és elmenekült a helyszínről, majd megtagadta az alkohol- és drogtesztet – írja a G4Media.

A Máramaros megyei rendőrségi szóvivője szerint a baleset szerda reggel történt, és a gyanúsított egy 22 éves, Borsa városi fiatalember, aki miután áthajtott a szembejövő sávra és összeütközött egy rendőrautóval, elhagyta a helyszínt. A balesetben három rendőr sérült meg, őket orvosi ellátásra kórházba szállították. A gyanúsított megtagadta az alkohol- és drogtesztet, és azt sem ismerte el, hogy a baleset idején a volánnál ült.

Nyomozati források szerint a sofőr Porsche-t vezetett. A balesetről kamerafelvétel készült:

Az ügyben bűnügyi dossziét nyitottak. A 22 éves fiatalt őrizetbe vették, majd a bíróság csütörtökön elrendelte a harminc napos előzetes letartóztatását is. A nyomozást az ügyészség vette át, és a vétkes sofőrt testi sértéssel, baleset helyszínének elhagyásával, illetve annak nyomainak megváltoztatásával vagy eltüntetésével, valamint a biológiai mintavétel megtagadásával gyanúsítják.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!