Lasconi: Nem lehet jobbá tenni Romániát, ha ugyanazok az emberek vezetik és ugyanazokat a dolgokat csinálják

2024. december 24. – 10:30

Másolás

Vágólapra másolva

Nem lehet jobbá tenni Romániát, ha ugyanazok az emberek vannak a kormányrúdnál és ugyanazokat a dolgokat csinálják, mint korábban – szögezte le egy Facebook-bejegyzésben Elena Lasconi. Az USR elnöke szerint, aki második helyen végzett az elnökválasztás (azóta érvénytelenített) novemberi első fordulójában, a hatalmon levők kizárólag azt tartották szem előtt az új kormány megalakításánál, hogy a befolyásukat megőrizzék.

Mint írtuk, a tegnap beiktatott, tizenhat fős második Ciolacu-kormányban mindössze három új arc van, tizenhárom miniszter vezetett tárcát az előző kormány idején is.

„Ezt elmondtam Klaus Iohannisnak, a szemébe nézve, és elmondtam Marcel Ciolacunak is, szemtől szembe. Itt hagyom írásban is, miután a második Ciolacu-kormányt, amelyen csak itt-ott változtattak – épp csak annyit, hogy semmi se változzon – a parlament megszavazta. Románia nem válhat jobbá, ha ugyanazok az emberek vannak a kormányrúdnál, akik ugyanazokat a dolgokat csinálják. Ez egyszerűen nem így működik” – írta Lasconi a Facebook-oldalán.

Véleménye szerint „Iohannis ismét olyan játékot játszott, ami számára előnyös, de káros Romániának”.

„A polgárok a szavazatukkal azt mondták, hogy nem akarják megint őket. Kombináltak, ahogy tudtak, hogy ne veszítsék el a befolyásukat! Iohannis ismét olyan játékot játszott, ami számára előnyös, de káros Romániának.

Jövőre, az elnökválasztáson újabb esélyünk nyílik arra, hogy megmutassuk nekik, hogy nem örökkévalóak. Ez egy hatalmas, történelmi esély, amelyet nem szalaszthatunk el” – zárta bejegyzését az USR vezetője.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!