Az Európa-barát koalíció vezetői szerint az USR feltételei csak ürügyként szolgálnak, hogy elhatárolódjon tőlük
Az Európa-barát koalíció többi tagja szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség „elvárásai” csak ürügyként szolgálnak egy esetleges koalíciótól való elhatárolódásra, de azért szemügyre veszik a párt feltételeit – írja az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői kedden folytatták a koalíciós tárgyalásokat. A találkozó után kiadott közös közleményükben pedig megállapították, hogy az USR elutasítja a „konstruktív és felelősségteljes magatartást”.
A három párt és a kisebbségek frakciójának álláspontja szerint az az elváráslista, amit a keddi tárgyalások elején az USR a koalíció elé terjesztett, voltaképp csak ürügy számukra ahhoz, hogy elhatárolódjanak a közös kormányzás tervétől, és ne vállaljanak felelősséget „az ország számára nehéz pillanatban”.
Az Európa-barát koalíció ennek ellenére alaposan tanulmányozni fogja az USR feltételeit – olvasható a közleményben, amely szerint a PSD, a PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója számára egy erős parlamenti támogatottságú, stabil kormány megalakítása és az elnökválasztás menetrendjének mielőbbi meghatározása jelent prioritást.
A közös közleményben a koalíciót alkotó pártok vezetői ismételten megerősítették, hogy szándékukban áll egy olyan közös elnökjelöltet indítani, akit konszenzussal választanak ki.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!