Klaus Iohannis a lemondási követelésekről: Nem távozhatok; akkor hívok össze konzultációt, ha megvan a miniszterelnök-jelölt
2024. december 18. – 18:54
Klaus Iohannis államfő brüsszeli nyilatkozatában elutasította Elena Lasconi és az USR követelését, miszerint december 21-én, mandátuma lejártával mondjon le. Iohannis közölte, hogy csak akkor fontolná meg a lemondását, ha az egy jelentős közérdekű ügy megoldását szolgálná, amelyre más megoldás nem lenne. Az elnök a választásokkal kapcsolatos külföldi beavatkozásról is beszélt, hangsúlyozva a jogszabályok szigorításának szükségességét.
Klaus Iohannis szerdán, Brüsszelben adott sajtónyilatkozatában reagált az USR követeléseire, különösen arra, hogy december 21-én, mandátumának végén mondjon le hivatalából. „Az alkotmány világosan fogalmaz: a mandátumom törvényes keretek között érvényes, és a lemondásom csak akkor történhetne meg, ha egy súlyos közérdekű probléma másképp nem oldható meg” – mondta az államfő.
Elena Lasconi, az USR vezetője ultimátumot adott a koalíciós pártoknak, amelynek egyik fő követelése Klaus Iohannis december 21-i lemondása volt. Az USR szerint csak így lehet biztosítani a politikai reformok végrehajtását és az ország stabilitását. Iohannis azonban egyértelművé tette: az alkotmányos keretek között nem fogadja el a nyomást.
Klaus Iohannis Brüsszelben azt is bejelentette, hogy akkor hívja össze a pártokat a Cotroceni-palotába konzultációra, amikor egyértelművé válik, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalások jelenleg is zajlanak a pártok között egy új pro-európai koalíció létrehozásáról, és a konzultáció csak formális lépés lesz, miután megszületik a döntés. Iohannis sürgette a pártokat, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat, mert a kormányalakítás tempója kizárólag rajtuk múlik.
Iohannis beszélt a korábbi választások során tapasztalt külföldi beavatkozásokról is, amelyek szerinte „finomhangolással, komplex módon történtek”, és részleteiket csak az első forduló után sikerült beazonosítani a román hatóságoknak. Az elnök kiemelte, hogy bizonyos közösségi platformok – különösen a kínai székhelyű TikTok – nem tartották be a választási szabályokat.
„A BEC felszólította a TikTokot, hogy állítsák le a kampányt, ám ezt figyelmen kívül hagyták. Egyes jelöltek esetében így folytatódott a kampány a tiltott időszakban, míg másoknál a szabályokat betartották” – mondta Iohannis, utalva arra, hogy a törvények nem biztosítanak megfelelő eszközöket az ilyen helyzetek kezelésére.
Iohannis szerint a román választási törvények átdolgozására van szükség, hogy a választási hatóságok hatékonyabb ellenőrzést gyakorolhassanak a kampányidőszakban. „Ha egy jelölt megsérti a szabályokat, a BEC-nek rendelkeznie kell olyan eszközökkel, amelyekkel azonnali lépéseket tehet, nem csupán figyelmeztethet” – hangsúlyozta az elnök.
Az elnök kiemelte, hogy a külföldi befolyásolási kísérletek azonosításában jelentős segítséget kaptak a román hatóságok stratégiai partnereiktől. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ezek a problémák nemzetközi szintű együttműködést igényelnek: „Egyetlen ország sem képes egyedül kezelni a kibertérben jelentkező kihívásokat. Ezért az EU-ban közös megoldásokat kell találni.”
Iohannis szerint a tapasztalatokból tanulva a következő választások átláthatóbb és szigorúbb szabályok mellett zajlanak majd: „Meggyőződésem, hogy minden érintett fél sokkal figyelmesebb lesz, és a következő választások tisztább körülmények között zajlanak.”
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!