Villámlátogatáson volt Kolozsváron Sulyok Tamás

Szombaton villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Látogatásra során Sulyok köszöntötte Kató Béla református püspököt, akinek csütörtökön járt le a mandátuma, és szombaton tartották a búcsúztatását a Farkas utcai református templomban. Ugyanakkor találkozott a református egyház elöljáróival, Kolumbán Vilmossal, az Erdélyi Református Egyházkerület frissen megválasztott püspökével és Bogdán Szabolcs Jánossal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével. Az eseményen részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is.
„Személyesen is gratuláltam elnök úrnak a választáson elért eredményhez, és örömömnek adtam hangot, hogy az erdélyi magyarságról a jövőben sem születhet döntés a magyarok nélkül” – írta a Facebook oldalára Sulyok.
A kolozsvári tartózkodása alatt a köztársasági elnök találkozott László Attilával, a Szent Mihály Római Katolikus plébánia vezetőjével. A plébánia Facebook oldalára feltöltött fotó szerint együtt ebédeltek.
Sulyok Kolozsvárról Temesvárra megy tovább, ahol szombat este részt vesz és felszólal a Temesvár 35 elnevezésű programsorozat gálaestjén. A forradalom kitörésének emlékére szervezett eseményen Sulyok mellett beszédet mond Emil Constantinescu, Románia egykori államelnöke, Dominic Fritz, Temesvár polgármestere és Tőkés László, volt püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Az Új Ezredév Református Központ templomtermében tartott eseményen az ünnepi felszólalások előtt Kristófi János Zsigmond nagyváradi orgonaművész koncertezik, míg az estét Molnár Levente operaénekes fellépése zárja.
A programsorozat pénteken kerekasztal-beszélgetésekkel kezdődött, majd szombaton napközben Az 1989-es Temesvári Forradalom, a kommunizmus bukása és rendszerváltozás Közép-Kelet-Európa országaiban elnevezéssel tartottak konferenciát. Vasárnap, december 15-én 10 órától a Temesvár-Belvárosi Református Templomnál – a forradalom kitörésének ikonikus helyszínét jelző emléktáblánál – koszorúzással kezdődik a program, amit ünnepi istentisztelet követ.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!