Kolumbán Vilmos lett az Erdélyi Református Egyházkerület új püspöke

Kolumbán Vilmos Józsefet választották az Erdélyi Református Egyházkerület új, 47. püspökének – tájékoztat Erdélyi Református Egyházkerület.
Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartotta választói közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület december 12-én, csütörtökön. A közgyűlés legfontosabb kérdése az volt, hogy kit választanak Kató Béla helyére püspöknek, de döntöttek az egyházkerület vezetőségéről, az egyházkerület igazgatótanácsának összetételéről, valamint a Romániai Református Egyház Zsinatának összetételéről is.
A 126 szavazattal rendelkező küldött közül 121 volt jelen a közgyűlésen, amelyen Kolumbán Vilmos József teológiai tanárt, volt egyházkerület főjegyzőt választották meg az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének. Beiktatását 2025. február 1-én 12 órától tartják a Farkas utcai református templomban, Kolozsváron.
A tájékoztatás szerint Kolumbán Vilmos József 1974-ben született Baróton. Iskoláit szülővárosában, majd a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte. 1993-ban felvételt nyert az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetbe. 1999-ben szerezte meg a Második Lelkészképesítő oklevelét. Doktori oklevelet a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerzett 2005-ben. 1998-2000 között a Bölöni Református Egyházközség helyettes segédlelkésze, 1999-től az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetben oktat, amelynek 2020-tól rektora is volt két éven keresztül. 2022-ben választották meg az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyen tartott közgyűlésén főjegyzőjévé.
A közgyűlés Szegedi László Tamás brassói lelkipásztort választotta meg egyházkerületi főjegyzőnek, Jakab István udvarfalvi lelkipásztort pedig missziói előadónak. A következő 6 éves mandátum alatt Ambrus Attila, Tőkés Zsolt és Rácz Levente fogja ellátni a főgondnoki tisztséget.
Az eredményhirdetés után Kolumbán Vilmos József megválasztott püspök beszédében köszönetet mondott az előtte járóknak, akik az anyaszentegyházért és közösségért az elmúlt években tettek.
„Nagyszerű időknek voltunk tanúi, történelmi időknek, hiszen emberemlékezet óta nem újult meg és épült ennyi templom, gyülekezeti ház, óvoda, iskola, egyetem, bölcsőde, mint az elmúlt 6-12 évben. Hálásaknak kell lennünk mindazoknak, akik ezt lehetővé tették” – idézi a közlemény Kolumbánt.
Nem egy ember, egy közösség eredményei ezek, mondta, de külön köszönetét fejezte ki Kató Béla püspöknek a munkálataiért. Önmagában a történelmi idő nem old meg semmit, ahhoz, hogy kihasználjuk, amit kaptunk, szükség van a felismerésre, akarásra, olyanokra, akik hallják, értik, megcselekszik az idő szavát. Kolumbán Vilmos biztosította a közgyűlést, hogy mindent megtesz, hogy a neki szentelt bizalomnak eleget tegyen.
„Az elmúlt 12 év legboldogabb napja a mai számomra: le lehet tenni a szolgálatot, hiszen van püspök és vannak egyházkerületi vezetők. Ennél nagyobb öröm kell-e valakinek, hogy ezt megélhette?” – idézik a leköszönő püspököt, Kató Bélát.
Kató szerint az eredmény azt is bizonyítja, hogy megvolt a bizalom, a közgyűlés hitte, hogy jó úton megy az egyház tovább, és együtt sok mindenre képesek. A volt püspök azután távozik a tisztségéből, hogy betöltötte a 70 éves kort, és a szabályok szerint ezután már nem töltheti be azt.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!