Aradon a helyi rendőrök erkölcsi csősznek álltak, és elmentek számon kérni az iskolából lógó diákok szüleit
Arad az a város, ahol a helyi rendőrök felkeresik az iskolából lógó diákok otthonait, hogy kiderítsék, miért nem mennek iskolába – írja a Digi 24 az aradi helyi rendőrség pénteki közleménye alapján.
Ebben a helyi rendőrök azzal büszkélkedtek el, hogy az iskolákból kapott információk alapján az elmúlt héten 109 lógós tanulót kerestek fel otthonában. A látogatások célja az volt, hogy figyelmeztessék a szülőket „a kiskorú gyermekek oktatásban való részvételi kötelezettségére”. A helyi rendőrök azzal indokolják erkölcsi csőszködésüket, hogy meg szeretnék óvni a diákokat attól, hogy szociális, gazdasági, kulturális vagy egészségügyi körülményeik miatt kimaradjanak az iskolából.
A felkeresett diákok többsége állításuk szerint azért nem ment be az iskolába, mert nem tudott reggel felkelni, hogy bemenjen a tanórára. A szülők pedig tehetetlenek a lógással szemben. Azt mondják a helyi rendőrök szerint, hogy képtelenek reggelente felkelteni a diákokat.
„Úgy tűnik, ezek a családok nem veszik észre, hogy az »ébredés« elmulasztása a tanítási időszak után fejti ki a hatását, amikor többféle következménye lesz felnőtt életükre nézve, beleértve annak valószínűségét, hogy ezek a fiatalok szakképzetlen munkára kényszerülnek” – fogalmaztak a helyi rendőrök közleményükben. A helyi rendőrök azt is elmondják, hogy „az oktatási rendszerből való lemorzsolódást csak az iskola, a család és a közösség összefogásával lehet megállítani”. Magukat és a diákságot valamiért konkrétan nem említették meg, pedig úgy tűnik, hogy nagyon is szeretnének része lenni a befolyásoló tényezőknek. És még az is lehet, hogy készen állnának reggelente maguk felkelteni a „nagyobb alvásigénnyel” rendelkező diákokat. Úgy tűnik, hogy beleférne idejükbe.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás