Antiszemitizmussal és felbujtással gyanúsítottaknál tartottak házkutatást a rendőrök

2024. december 13. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Antiszemitizmussal és felbujtással gyanúsított személyeknél tartottak házkutatást a rendőrök pénteken két Argeş megyei helyszínen, közölte az Agerpres.

Az Argeş megyei rendőrség közleményében emlékeztetett, hogy vasárnap antiszemitizmus gyanújával őrizetbe vettek, majd hatósági felügyelet alá helyeztek egy 37 éves Prahova megyei férfit. Az ő lakásán zajlott az egyik pénteki házkutatás, amelynek során több adattároló eszközt és egy airsoft pisztolyt is találtak. A férfi informatikai eszközeit is átvizsgálják.

A másik ügyben hivatalból indított eljárást a rendőrség, miután december 7-én, szombaton egy Rucăr községbeli 43 éves férfi bűncselekményekre felbujtó üzenetet tett közzé a közösségi médiában. Bejegyzésében egy tűzfegyverről készült kép volt látható az „Ez a megoldás” szöveg kíséretében. Az ő lakásán is házkutatást tartottak pénteken. Ennek nyomán nyolc vadászkést, egy fémdetektort, egy mobiltelefont és pirotechnikai eszközöket foglalt le a rendőrség. Az ügyben a câmpulungi bírósági ügyészség vizsgálódik.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!