Emmanuel Macron is nyíltan támogatja Elena Lasconit

Még két nap és elkezdődik – remélhetőleg – az idei év utolsó választása Romániában. A legionárius eszméket valló Călin Georgescu első fordulós győzelme felhívta a világsajtó figyelmét az országra, egyre több külföldi politikus fejezi ki támogatását Lasconi iránt. Csütörtökön Maia Sandu, moldovai elnök szólalt meg ezügyben, december 6-án pedig Emmanuel Macron is találkozott az USR-s elnökjelölttel online videóhívás formájában – értesít a G4Media. Macron szerint Lasconi elkötelezettsége nemcsak Románia, hanem egész Európa biztonságának szempontjából döntő jelentőségű, ha nyugatellenes erők kerülnének az ország élére, az az egész európai uniót negatívan érintené.

A beszélgetés során Macron kiemelte, hogy Franciaország és más európai országok támogatása is azon alapul, hogy Románia határozottan az európai és transzatlanti integráció mellett kötelezte el magát. Macron ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Franciaország az ukrajnai háború kitörésekor az elsők között küldött csapatokat Romániába, hogy védelmet nyújtson a NATO keleti szárnyán.

A francia elnök arra is kitért, hogy Románia politikai irányvonala a biztonság mellett az európai uniós stabilitás szempontjából is meghatározó, hiszen Románia fontos stratégiai szereppel bír a NATO keleti frontján.

A Renault–Dacia sikertörténetére hivatkozva Emmanuel Macron hozzátette, Franciaország hosszú távú partnerként tekint Romániára.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!