A demokrácia védelmére hívja az erdélyi magyarokat a Pluralizmus Erdélyben csoport
2024. december 4. – 09:21
frissítve
A Pluralizmus Erdélyben kezdeményező csoport a december 8-i elnökválasztás második fordulójának közeledtével ismételten felhívja a figyelmet a versenyben maradt két jelölt közötti alapvető különbségekre, különösen Călin Georgescu szélsőséges nézeteinek veszélyeire. A csoport közleményében hangsúlyozza: Georgescu győzelme esetén Romániában megerősödne a kirekesztő, kisebbségellenes retorika, a nacionalizmus és a szélsőségesség.
A csoport szerint Georgescu „nemcsak nőellenes kijelentésekkel lép fel, de tudománytalan összeesküvés-elméleteket terjeszt, háborús bűnösöket ünnepel, és pozitív színben tünteti fel a Vasgárda antiszemita és idegengyűlölő hagyományait.” Úgy vélik, nézetei alapvetően veszélyeztetik Románia európai elköteleződését, társadalmi haladását és az ország nemzetközi megbecsültségét.
A korábbi közleményükre hivatkozva hangsúlyozzák, hogy Georgescu politikája több területen is elfogadhatatlan. „Nem nézhetjük tétlenül, hogy Románia letérjen arról a fejlődési irányról, amelyet az utóbbi évtizedekben követett” – írják. Különösen aggasztónak tartják nőellenes retorikáját, amely „nemcsak a közéletből száműzné a nőket, de tudományellenes kijelentésekkel korlátozná az egészséghez való jogukat.”
További problémaként említik, hogy Georgescu militarista elképzelései – például a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése – hátráltatnák a fiatalok életkezdését és családalapítását. Az EU- és NATO-ellenes retorika pedig szerintük „Románia helyét és megbecsültségét kockáztatja Európában és a világban.”
A Pluralizmus Erdélyben arra kéri a választókat, hogy támogassák Elena Lasconit, aki szerintük a demokratikus értékek és a társadalmi haladás képviselője. Úgy vélik, mindannyiunk felelőssége, hogy megakadályozzuk Georgescu „veszélyes politikai kalandját,” és biztosítsuk Románia európai útját.
„Ez mindannyiunk felelőssége és feladata. Ebben magunk mellett érezhetjük minden kritikusan gondolkodó, az emberi jogok és demokratikus értékek mellett elkötelezett polgártársat” – hangsúlyozzák a felhívásban.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!