Az elmúlt 20 év legjobb eredményét érheti el az RMDSZ

Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megye mellett Szilágyban is az első helyen végezhet az országos összesítésben Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Ugyanakkor Bihar megyében is 20 százalék fölötti eredményt ért el az alakulat – derül ki a szavazókörzetek 99 százalékának az összesítése után.

Országosan továbbra is PSD vezet az AUR és a PNL előtt. Az RMDSZ masszívan 6 százalék fölött van, ha az utolsó méteren nem marad nagyon le a román pártoktól, akkor az utóbbi két évtized legjobb eredményét érheti el a szövetség. Több mint 588 ezre adták szavazatukat az RMDSZ-re, ezzel még a júniusi EP-választáson elért szavazatszámot is túlszárnyalták, pedig az is nagyon jó eredménynek számított.

A képviselőházi listára leadott szavazatok ez elmúlt választások során a következőképpen alakult: 2004-ban és 2008-ban 6,2 százalék, 2012-ben 5,15 százalék, 2016-ban 6.19 százalék, 2020-ben pedig 5,74 százalék. A szenátusi lista eredményei pedig a következők voltak: 2004-ben 6,26 százalék, 2008-ban 6,39 százalék, 2012-ben 5,25 százalék, 2016-ban 6,24 százalék, míg 2020-ban 5,89 százalék.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!