Az alkotmánybíróság hétfőn dönt az első forduló érvényességéről, függetlenül az újraszámlálás eredményétől

2024. december 1. – 17:45

Másolás

Vágólapra másolva

A román külügyminisztérium (MAE) bejelentette, hogy a november 24-én tartott elnökválasztás első fordulójában külföldön leadott szavazatok döntő többsége, több mint 97%-a már megérkezett Romániába. Mi több, a Libertatea úgy tudja, hogy Lasconi továbbra is megőrizte a második helyét az újraszámlálás után. Ez azonban még semmit sem jelent, a Transtelexnek Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke magyarázta el, hogy még ha az újraszámolást rendben is találják, az alkotmánybíróság akár a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) következtetései alapján is elrendelheti az első elnökválasztási forduló megismétlését. Arra hivatkozhatnak, hogy sérült a választójog, mert a kétes szavazatszerzési módszereivel Călin Georgescu torzította a versenyt, manipulálta a szavazókat, és csalással érte el, hogy őt támogassák.

Az alkotmánybíróság egyébként hétfőn hozza meg döntését az elnökválasztás első fordulójának érvényességéről. Amennyiben a bíróság a választások megismétlését rendeli el, az előreláthatólag december közepén kerülhet sor, vagyis az első forduló december 15-én, a második forduló december 29-én volna. Ezzel párhuzamosan a parlamenti választások kiugróan magas részvétellel zajlanak, és az urnazárást követően közzéteszik az első exit poll eredményeket.

Politikai elemzők szerint az új választások kiírása tovább fokozhatja a politikai instabilitást, különösen a szélsőjobboldali támogatók körében, akik úgy érzik, hogy Georgescu ellen összeesküvést szőnek. Adrian Axinia, az AUR alelnöke szerint a Kúria döntése „a demokrácia felfüggesztését” jelenti.

Elena Lasconi és az USR felszólították az állami intézményeket, hogy tartsák tiszteletben a választók akaratát. Lasconi szerint a választások újraszervezése veszélyezteti a demokráciát, és „romboló hatással lehet az országra”. Ezzel szemben Ciolacu bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, ha az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy újra kell szervezni az első fordulót.

A szavazatok újraszámlálása az alkotmánybíróság csütörtöki döntése nyomán kezdődött, amely a teljes szavazatmennyiség – körülbelül 9,5 millió szavazólap – átvizsgálását és újraszámlálását rendelte el. Erre azért került sor, mert felmerült a gyanú, hogy egy jelölt, aki egy héttel a választások előtt visszalépett Elena Lasconi (USR) támogatása mellett, szavazatai illegálisan Lasconihoz kerültek. Az első forduló eredménye szerint Lasconi mindössze 2.700 szavazattal előzte meg a PSD-s miniszterelnököt, Marcel Ciolacut, így jutott a második fordulóba.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!