Az alkotmánybíróság december 2-re halasztotta az elnökválasztás első fordulójának érvényesítéséről szóló döntését
Az alkotmánybíróság (CCR) december 2-re halasztotta Cristian Terheş beadványának megvitatását, amelyben az első elnökválasztási forduló eredményének semmissé nyilvánítását kérte. A választás érvényesítéséről szóló döntését hétfőn 17 órakor jelentheti be a testület – írja a G4Media. Az Agerpres információi szerint a CCR vár a beadvány megvitatásával a szavazatok újraszámlálásának befejezéséig.
Korábban két elnökjelölt is a választások érvénytelenítését kérte Románia Alkotmánybíróságától (CCR). Sebastian Popescu beadványát már csütörtökön elutasította a testület, ugyanakkor Cristian Terheș fellebbezésében nem döntött, helyette az elnökválasztás első fordulójában leadott érvényes és érvénytelennek nyilvánított szavazatok újraszámolását kérte péntekre a Központi Választási Irodától (BEC). A BEC egyértelműen jelezte, hogy a megadott időpontig nem tudják újraszámolni a szavazatokat, de csütörtökön úgy határoztak, hogy eleget fognak tenni a CCR kérésének. A szavazatok újraszámolása péntek délelőtt már el is kezdődött.
A BEC korábbi tájékoztatása szerint az újraszámlálás eredményét választókörzetenként jegyzőkönyvben rögzítik, majd összesítik egy jegyzőkönyvben annál a választási irodánál, ahová ezek tartoznak. Ezeket a jegyzőkönyveket kell december 1-jén este 10-ig elektronikus formátumban, december 3-án pedig eredetiben elküldeni a Központi Választási Irodának. A BEC aztán pénteken arról adott tájékoztatást, hogy a törvény nem ad lehetőséget a szavazatok újraszámolásának külső személyek általi megfigyelésére.
Cristian Vasile Terheş beadványában az USR-t vádolja csalással, és azt állítja, hogy a visszalépett Ludovic Orbanra leadott szavazatokat számláláskor Elena Lasconi nevéhez írták.
Ha az újraszámolással bebizonyosodik, hogy Lasconi valójában kevesebb szavazatot kapott, és az új szavazatszám más sorrendet eredményezne a jelöltek között, akkor a törvény értelmében semmisnek nyilvánítják az eredményeket és megismétlik az első fordulót.
Óriási felháborodást váltott ki a román közéletben a CCR csütörtöki döntése, az USR a bukaresti fellebbviteli bíróságon meg is támadta a BEC döntését, amely az ország összes szavazókörében leadott szavazatok újraszámolását rendelte el az elnökválasztás első fordulóját követően. Az USR a BEC döntésének megsemmisítését és az intézkedés felfüggesztését kéri a jogerős ítélet meghozataláig. Ugyanakkor többen azért is bírálták a Központi Választási Irodát, amiért nem engedélyezte a független megfigyelők jelenlétét a szavazatújraszámlálás során. Péntek délután egy Ilfov megyei bíróság helyt is adott az Expert Forum fellebbezésének, és megengedte, hogy a megfigyelőik jelen legyenek az újraszámlálásnál Ilfov megyében.
Mivel az alkotmánybíróság elhalasztotta az elnökválasztás első fordulójának az érvényesítését, a második forduló kampánya sem kezdődött el pénteken. A CNA emlékezteti a műsorszolgáltatókat, hogy a hatályos törvények értelmében tilos elnökválasztási kampányanyagokat sugározni mindaddig, amíg az alkotmánybíróság nyilvánosságra nem hozza az elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltek nevét és a második forduló dátumát.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!