A szavazatok újraszámolása maximumra tekeri a politikai feszültségeket
2024. november 29. – 12:50
Az alkotmánybíróság semmilyen jogi alapra nem támaszkodhatott, amikor elrendelte az elnökválasztási szavazatok újraszámlálását – nyilatkozták több jogi szakértő a G4Media számára. Szerintük a CCR döntése hivatali visszaélésnek minősülhet a kilenc alkotmánybíró részéről, akik elviekben a különleges ügyosztály vizsgálata alá kerülhetnének.
„Sem a román alkotmány, sem az elnökválasztási törvény nem biztosít jogi alapot arra, hogy az alkotmánybíróság elrendelje a szavazatok újraszámlálását. Ezért a G4Media által megszólaltatott szakértők szerint a Központi Választási Iroda (BEC) döntése, hogy végrehajtja az alkotmánybíróság véleményük szerint visszaélésszerű határozatát, szintén megkérdőjelezhető” – írja a portál publicistája, Dan Tăpălagă.
Hozzáteszi:
Ebben az összefüggésben Romániában jelenleg egy valódi választási puccs zajlik.
Ez az akció egyértelműen a harmadik helyen végzett jelölt, Marcel Ciolacu érdekét szolgálja. Elfogadhatatlan egy demokráciában, hogy a választások eredményeit egy alkotmányellenes döntéssel megfordítsák, majd egy olyan újraszámlálási folyamat végén hirdessenek eredményt, amely sem átláthatóságot, sem tisztességet nem garantál, figyelmeztet az újságíró.
Arra is rámutat, hogy az alkotmányos rend súlyosan sérült az alkotmánybíróság visszaélése által, amely illegitim módon avatkozott be a választási folyamatba. És valóban, Románia Alkotmánybírósága hatásköreit az ország alkotmánya és az alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló törvény határozza meg. Ezek a hatáskörök kimerítően felsorolják azokat az eseteket, amelyekben a CCR eljárhat, és nem tartalmaznak rendelkezést a választási szavazatok újraszámlálásának elrendelésére vonatkozóan. Az ilyen jellegű döntések a választási bizottságok vagy a rendes bíróságok hatáskörébe tartoznak.
Az alkotmánybíróságnak a pénteken 14:00-kor kezdődő ülésén volna az utolsó lehetősége, hogy helyrehozza ezt a súlyos demokratikus kisiklást. Természetes lépés lenne, ha elutasítaná Cristian Terheș óvását, és érvényesítené az első forduló eredményeit. Emellett az alkotmánybíróságnak kötelessége döntést hozni, mivel a fellebbezések rendezésére vonatkozó határidő, egyes források szerint pénteken éjfélkor lejár.
Választási szakértők szerint a szavazatok teljes körű újraszámlálására egyetlen európai országban sem került sor, ez kizárólag Afganisztánban történt meg 2014-ben. Romániában csupán a 2009-es elnökválasztás alkalmával történt újraszámlálás, és akkor is csak az érvénytelen szavazatokra korlátozódott, nem teljes körű szavazatellenőrzésre.
A Szabad Európa által megkérdezett szakértők szerint a szavazatok újraszámlálása jelentős politikai és társadalmi következményekkel járhat, tovább mélyítve a szakadékot a szuverenista és a pro-európai táborok között. Ioan Stanomir alkotmányjogász úgy véli, hogy az alkotmánybíróság döntése újabb feszültségeket szított a társadalomban, amelyet már eddig is számos példa nélküli esemény terhelt. Szerinte a szavazatok újraszámlálása „Pandóra szelencéje”, amely átrendezheti a jelöltek sorrendjét.
Cristian Pîrvulescu politológus és elemző hozzátette, hogy a döntés mögött politikai szándék húzódhat, amely Marcel Ciolacut, a PSD jelöltjét próbálja előnyös helyzetbe hozni. A CCR összetételére utalva kiemelte, hogy a testület többségét PSD-s kötődésű tagok alkotják, ami fokozza a társadalmi elégedetlenséget és bizalmatlanságot.
A Funky Citizens civil szervezet nyilvánosan bírálta a Központi Választási Irodát, amiért nem engedélyezi a független megfigyelők jelenlétét a szavazatújraszámlálás során. A BEC a vonatkozó választási törvényekre hivatkozva kijelentette, hogy a jelenlegi szabályozás nem biztosít jogalapot a megfigyelők akkreditálására az ilyen típusú eljárásokhoz.
A civil szervezetek álláspontja szerint ez a korlátozás csökkenti az átláthatóságot és az újraszámlálás hitelességét. A Funky Citizens szerint a választási folyamat minden szakaszában biztosítani kellene a független ellenőrzést, különösen egy ilyen példátlan döntés esetén. A kritikus hangok szerint a megfigyelők kizárása csak tovább mélyíti a társadalmi bizalmatlanságot a választások lebonyolításával kapcsolatban, és újabb feszültségeket szít a politikai táborok között.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!