Călin Georgescu antidemokratikusnak nevezte az elnökválasztás első fordulójának esetleges megismétlését

2024. november 28. – 07:14

Másolás

Vágólapra másolva

Călin Georgescu független elnökjelölt szerda este azt nyilatkozta, hogy ha az Alkotmánybíróság megsemmisítené az elnökválasztás első fordulóját, akkor a következő elnök „nevetséges lenne, mert ez teljesen antidemokratikus”, írja a Digi 24 a Realitatea Plusnak tett nyilatkozata alapján.

Georgescu elképzelhetetlennek tart egy olyan forgatókönyvet, amiben az elnökválasztás első fordulóját az ő kizárása mellett megismétlik.

„Meg akarják tiltani a román népnek a szabad véleménynyilvánítás jogát. A klasszikus pártokat, ezt a politikai konglomerátumot, amely az egész országot a szegénység és a teljes széthúzás szélére sodorta, 35 év után leváltják. Ez a problémájuk, nem valami más. Itt a román népszavazásról van szó, amely november 24-én teljesen demokratikus és legitim volt” – tette hozzá a független jelölt.

Georgescu Klaus Iohannist is támadta. „Érdekes. Azt sem tudta, hogy mit jelent a Román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), hirtelen eszébe jutott, hogy mit jelent, és összehívta nekem. Megtiszteltetés számomra” – mondta Georgescu.

Sebastian Popescu és Cristian Terheș jelöltek az elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítése miatt nyújtott be kérelmet az Alkotmánybírósághoz. A két fellebbezést csütörtökön bírálják el.

Sebastian Popescu azzal vádolja Călin Georgescut, hogy csalást követett el a múlt vasárnapi választáson, ezért azt nem tekinti érvényes szavazásnak az Alkotmánybírósághoz benyújtott fellebbezésében. Cristian Terheș szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) több vezetője, valamint más politikusok és véleményformálók is Elena Lasconi jelölt mellett kampányoltak, noha az időeltolódás miatt az Egyesült Államokban és Kanadában még nem fejeződött be a szavazás, amit a törvény tilt.

Klaus Iohannis román elnök összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, amelyet 2024. november 28-án, csütörtökön 14 órai kezdettel tartanak a Cotroceni-palotában. A tanács ülésének napirendjén a nemzetbiztonságot fenyegető lehetséges kockázatok elemzése szerepel, amelyeket az állami és nem állami kiberszereplők egyes IT&C infrastruktúrákra, a választási folyamat támogatására irányuló akciói generálnak.

Az Alkotmánybíróság csak bizonyítékok alapján dönthetne

Petre Lăzăroiu, a román alkotmánybíróság volt bírája azt nyilatkozta az elnökválasztás első fordulójának megsemmisítésének lehetőségéről, hogy az Alkotmánybíróság nem absztrakt módon ítélkezik. Ahhoz, hogy a CCR dönthessen a választások felfüggesztéséről vagy törléséről, pontos, világos és egyértelmű dokumentumoknak kell bizonyítaniuk, hogy valóban lényeges változás történt külső vagy belső tényezők miatt, amelyek hozzájárultak a rangsorban bekövetkezett változáshoz.

Az Alkotmánybíróság Diana Șoșoaca ügyében hozott döntéséről Petre Lăzăroiu azt mondta, hogy az „szerencsétlen döntés” volt. És most láthatjuk a következményeket – tette hozzá. "Kizártunk egy jelöltet, mert úgy tűnt számunkra, hogy nem méltó arra, hogy Románia elnöke legyen. De ez nem a bíróság feladata volt. A Bíróság feladata az volt, hogy megnézze, hogy a jelölt teljesíti-e azokat a feltételeket, amelyeknek egy jelöltnek meg kell felelnie.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!