A romániai zsidó szövetség elnöke Georgescunak: Az antiszemita őrület nem tudja megváltoztatni a valóságot

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke és parlamenti képviselője, hétfőn határozott üzenetet intézett Călin Georgescu elnökjelölthöz, aki az elnökválasztás első fordulójában az első helyen végzett. Szerinte a „misztikus, vallásos és antiszemita őrület”, valamint az összeesküvés-elméletek nem képesek megváltoztatni a történelmet vagy a valóságot.

Vexler emlékeztetett, hogy a legionárius mozgalom egy félkatonai, bűnöző és terrorista szervezet volt, amely nacionalista-fasiszta és antiszemita nézeteket képviselt. A mozgalom rengeteg embert üldözött etnikai alapon, és súlyos erőszakos cselekményeket hajtott végre.

„Ion Antonescu bűnöző volt, és az is marad. Ez nem vélemény, hanem tény. Egy háborús bűnös, aki aktívan részt vett a romániai holokauszt megszervezésében. Emberek százezreit végezték ki a parancsára, csak azért, mert zsidók vagy romák voltak. Antonescu ugyan része a román történelemnek, de annak a legsötétebb fejezete, amire senki sem lehet büszke” – írta Vexler hétfőn a Facebookon.

Hozzátette: a legionárius mozgalom és Antonescu csak rombolást és szenvedést hozott Romániára és lakosaira.

„Az antiszemita őrület, az értelmetlen összeesküvés-elméletek, és az, hogy valaki megpróbálja magát messiásként beállítani, nem fogják eltörölni a történelmi tényeket” – szögezte le a képviselő.

Vexler hangsúlyozta, hogy nem félnek, és nem hagyják magukat megfélemlíteni. „Nem fogunk félelemben élni, és továbbra is ugyanazzal a méltósággal fogjuk képviselni magunkat, ahogy eddig is. Hűségesek maradunk Romániához, és tiszteletben tartjuk minden embertársunkat, ahogy mindig is tettük” – tette hozzá.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!