Bejelentette csatlakozását a PNL-hez a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetője
2024. november 26. – 16:28
Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője bejelentette, hogy csatlakozott a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) – értesít a News.ro. Hellvig azt mondta, úgy érzi, komoly pillanathoz érkezett a román demokrácia, és most van szükség arra, hogy a liberálisok úgy összefogjanak, mint még soha.
A titkosszolgálat egykori vezetője kiemelte közösségi média oldalán, hogy a november 24-i választások eredménye a politikai felszínesség következményének tudható, illetve „rossz filmként” hivatkozott Călin Georgescu videójára, aminek köszönhetően óriási népszerűségre tett szert.
Hellvig hangsúlyozza, nem pályázik semmilyen tisztségre, illetve, hogy nem akkor csatlakozott a párthoz, amikor listákat állítottak össze vagy pozíciókat osztogattak. Egy olyan pártnak akar segíteni amely helyes eszmékre, hiteles liberálisok által alapított értékekre épül – folytatja érvelését.
„Egy olyan napon térek vissza a PNL-hez, amely számomra más szempontból is jelentős. 1940. november 26-ról 27-re virradó éjjel történt a jilavai mészárlás; egy legionárius kommandó több mint 60 politikai foglyot gyilkolt meg. Köztük volt az akkori hírszerző szolgálat vezetője és helyettese is. (…) A liberalizmus ma az a mérsékelt út, amely képes összhangba hozni a nemzeti eszményeket és az európai irányvonalat” – mondta Hellvig.
Eduard Hellvig 2023. júliusában mondott le a SRI posztjáról, azzal indokolva távozását, hogy „elérte a céljait”. A SRI igazgatójának kinevezése az államelnök kizárólagos hatáskörébe tartozik, azonban Klaus Iohannis azóta sem nevezett ki senkit a Román Hírszerző Szolgálat élére.
Az elnökválasztás első fordulójának eredménye után ismét felmerült az a téma, hogy a hírszerző szolgálatok nem csak megfigyelői, de aktív játékosai is a politikának. Emilia Șercan újságíró friss elemzése szerint – amit hosszabban összefoglaltuk már – Călin Georgescu mögött is olyan informális befolyásos hálózatok állnak, amelyek a politikai, akadémiai és hírszerzési szféra régi és új szereplőiből tevődnek össze, akiknek céljuk a közvélemény formálása, a saját érdekeik érvényesítése.
Az újságíró azt az esetet is felidézi, mikor a hírszerzés egyik protokollvillájában a PSD és a PNL nagykoalíciójának létrejöttéről tárgyaltak, és Klaus Iohannis államelnök mellett jelen volt Eduard Hellvig is.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!