Megszólalt Călin Georgescu: Számomra a béke a fontos, Lasconi háborúba vinné az országot

2024. november 26. – 18:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu kedden első sajtónyilatkozatában próbálta tisztázni kampánya egyik legvitatottabb pontját. A News.ro beszámolója szerint elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint ki akarja vezetni Romániát a NATO-ból és az Európai Unióból, ugyanakkor az „érdekérvényesítés” és a „nemzeti érdek” hangsúlyozásával továbbra is homályban hagyta valódi céljait.

Georgescu kifejtette, hogy sosem állította, hogy Romániának el kellene hagynia a két nyugati szervezetet, de szerinte „nem lehet mindent elfogadni,” és az ország érdekében minden döntést újra kell tárgyalni. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti érdek az első, és elnökként diplomáciai és békés megoldásokat helyezne előtérbe. „Mindent a román nép előnyére kell tárgyalni,” – mondta, ezzel sugallva, hogy a jelenlegi vezetés nem a lakosság érdekeit tartja szem előtt.

Georgescu kritikát fogalmazott meg az ellenfelével, Elena Lasconival szemben, akit azzal vádolt, hogy Romániát háborúba vinné az ukrajnai konfliktus kapcsán. Kijelentése szerint Lasconi „a NATO kiszolgálója”, aki hajlandó vakon követni a szervezet minden kérését, beleértve a háborús felkészülést is. „Nem lehet mindent tiszteletben tartani, amit kérnek” – hangsúlyozta Georgescu, éles szembeállítva magát az USR jelöltjének atlantista politikájával.

„Németország tegnap azt mondta, hogy katonai háborúra készül, és Lasconi asszony, mint a leigázott pártok embere, ma reggel ugyanezt nyilatkozta, ráadásul azt mondta, hogy bármit követel a NATO és az Európai Unió, ő teljesíteni fogja. Tehát innen láthatjuk, hogy Lasconi asszony lényegében arra kéri a román népet, hogy csatlakozzon az ukrajnai háborúhoz” – mondta Călin Georgescu.

Kijelentette, hogy békepárti, és az ukrajnai háború mielőbbi lezárását sürgette, populista retorikája – amely az ország militarizációjától való félelmet hangsúlyozza – erősen rezonál az oroszbarát és nyugatellenes narratívákkal.

A politikus szerint az ifjúságot manipulációval viszik az utcára, majd „ugyanezzel a manipulációval küldenék őket a háborúba.” Georgescu a békés megoldásokra szólított fel, hangsúlyozva, hogy a konfliktusokat távol kell tartani Romániától.

„Szeretném megkérni az embereket és a románokat is, akik nem a konfliktusért, hanem a békéért támogatnak engem. Ne vegyenek részt semmiféle manipulációban” – mondta Georgescu.

Georgescu első nyilatkozata azt mutatja, hogy továbbra is a széles körű elégedetlenségre épít, miközben retorikája számos ponton egybevág a szélsőjobboldali, elitellenes narratívákkal.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!