Nicolae Ciucă már szavazott
Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) államelnökjelöltje vasárnap korán reggel szavazott. A politikus a felesége kíséretében jelent meg az Ilfov megyei Dumbrăveni egyik szavazókörzetében, ahol leadta szavazatát. Miután kijött a szavazóhelyiségből az összegyűlt újságírók számára elmondta, hogy a biztonság, a jólét és a demokrácia mellett tette le a voksát.
Kifejezte reményét, hogy a román állampolgárok minél nagyobb számban vesznek részt az ország jövőjét meghatározó választásokon. „Arra a jelöltre szavaztam, aki méltó módon képviseli a román demokrácia értékeit, tisztességgel, jóérzéssel és kellő felkészültséggel képes ellátni az államfői tisztségből fakadó feladatokat” – mondta. Hozzátette: „Ez a szavazás nemcsak a jelenünkről, hanem gyermekeink jövőjéről is szól.”
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!