Elena Lasconi: Életben maradt a remény Romániában
Elena Lasconi, az USR elnökjelöltje, vasárnap este az exit poll-eredmények nyilvánosságra hozatala után mondott beszédében óvatosságra intett: „Az eredmények nagyon szorosak, ezért minden egyes szavazatra figyelnünk kell. Ne örüljünk előre, örüljünk holnap!” – hangsúlyozta.
Ugyanakkor Lasconi már a következő lépéseket is felvázolta. Bejelentette, hogy jövő héten tárgyalásokat kezdeményez valamennyi jobboldali párttal és más demokratikus alakulattal egy új parlamenti többség kialakítása érdekében. Véleménye szerint az elnökválasztás első fordulójának eredményei „bizalmatlansági indítványként” értelmezhetők a PSD és a PNL által alkotott jelenlegi kormánnyal szemben. „Olyan kormányra van szükségünk, amely képes valóban megreformálni Romániát” – mondta.
Lasconi külön köszönetet mondott a választóknak, akik elmentek szavazni, valamint azoknak a pártoknak, amelyek támogatták kampányát, köztük Ludovic Orban Jobboldal Ereje pártjának, a PMP-nek és a REPER-nek. „Életben maradt a remény Romániában” – jelentette ki.
Lasconi egyértelművé tette, hogy a jelenlegi kormányzatot leváltandónak tartja, és célja egy olyan jobboldali koalíció kialakítása, amely a választók reformok iránti elvárásait valóra tudja váltani. Szavai szerint a választók egyértelmű üzenetet küldtek: „Nem kérnek többet a PSD és PNL vezette kormányból.”
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!