PSD-csömör: a liberálisok elnöke többé nem alakítana koalíciót a szociáldemokratákkal

2024. október 20. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kijelentette szombaton, hogy ő maga soha többé nem szándékozik koalíciót alakítani a Szociáldemokrata Párttal (PSD).

„Én személyesen többé nem fogok koalíciót alakítani a PSD-vel” – mondta Ciucă a Facebookon közzétett videóüzenetében. Az Agerpres szerint azzal magyarázta, hogy ő nyitott szívvel lépett a politikai életbe és hitt a PSD-vel való közös megvalósítások sikerében, dacára annak, amit ez a párt a múltban tett.

Ciuă hozzátette, az ország érdekében fogtak össze, mert nagyon nehéz idők voltak és még most is azok vannak. „De ha valakit már semmi más nem érdekel, csak a politizálás és a választási célok elérése, akkor számomra a PSD többé nem létezik egy jövőbeli együttműködés tekintetében” – jelentette ki Nicolae Ciucă.

Ez még nem jelenti azt, hogy a választások után, a Nemzeti Liberális Párt ne gondolhatná úgy, hogy akár Ciucăt is ledobva a hátáról, ne alakíthatna koalíciót a PSD-vel. Jelenleg azonban sem a PNL, sem a PSD nem a koalíció megtartásában érdekelt. A két legnagyobb párt most a választásokra gyúrva iszapbirkózik egymással. Ha azonban az RMDSZ érdekeit is szolgáló módon cselekednének, és a kormánypártok egyike ellenzékbe vonulna a választások után, akkor Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűségének is gátat vetnének.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!