Azzal vádolják az AUR-t, hogy 60 000 eurót kért egy képviselőtől a parlamenti jelöltségéért

2024. október 18. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Dolj megyei képviselője, Ringo Dămureanu azzal vádolja pártját, hogy 60 ezer eurót kértek tőle, hogy újra jelöltesse magát a 2024-es parlamenti választásokon – írja a Digi24.

A képviselő azt mondta, nem fogja kifizetni az összeget, mert ez így nem tisztességes, és várja az ügyészség vizsgálatát. „Úgy gondolom, hogy az ügyészségnek egy szervezett bűnözői csoport létrehozásáról kell majd döntenie, mert 60 ezer euró előleghez kötötték ezeknek a jelöléseknek a benyújtását. 20 ezer euró adományt kértek jelölésenként, de nem adományként tekintenek rá, és 40 ezer eurót pedig a pártnak adott kölcsönként” – mondta a képviselő. Dumăreanu azt is bejelentette, hogy a Mehedinți, Gorj és Temes megyei bíróságokon, ahol az AUR már leadta a listáját, meg fogja támadni a képviselőjelöltek listáját, és független jelöltként fog indulni.

„Nem értek egyet azzal, hogy valaki úgy induljon ebben az országban, hogy megvásárol egy helyet a listán, és nem tudnék a gyerekeim szemébe nézni, és holnap vagy holnapután megkérdezni tőlem: na, apa, te megvetted a helyed a parlamentben?” – mondta Dămureanu, aki az emberi jogi, vallási felekezeti és nemzeti kisebbségi ügyek bizottságának állandó tagja.

Erre reagálva az AUR elnöke, George Simion csütörtökön azt mondta YouTube-on közvetített élő adásában, amikor a helyszínen tartózkodó újságírók megkérdezték, hogy az AUR árulja-e a parlamenti listákon szereplő helyeket? Hogy minden jelölt legalább 20 ezer eurót adományozott, mert Romániában a választási kampányok költségeit a jelöltek állják. A jelöltektől kért, szóban forgó 60 ezer euró pedig a kampányhoz való hozzájárulás, amiről a párt iroda döntött. Simion megjegyezte, hogy még Gigi Becali is befizette a pénzt.

Az AUR elnöke visszadobva a labdát Ringo Dămureanunak, azt is hozzátette, hogy amennyiben a képviselő tovább vádaskodik be fogják őt perelni, mert azzal vádolta a AUR vezetőségének tagjait, hogy kenőpénzt fogadtak el. „Ezt bizonyítani kell” – tette hozzá.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!