Nelu Tătaru volt egészségügyi miniszter mentelmi jogáról szavaz a parlament

2024. október 14. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn szavaznak a képviselőházban Nelu Tătaru mentelmi jogának felfüggesztéséről, írja a Digi24. A mentelmi jog felfüggesztése azért fontos, mert ezáltal a hatóságok házkutatást tarthatnak Nelu Tătaru volt egészségügyi miniszternél.

Nelu Tătaru volt miniszter a jogi bizottságba érkezésekor azt mondta, hogy nem fogadott el „semmilyen pénzt” a betegektől.

Az Alina Gorghiu igazságügyi miniszter által benyújtott kérés alapján előbb a jogi bizottság teszi közzé jelentését 13 óráig, majd ez alapján a plenáris ülésen szavaznak róla. A parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztése a jelenlévő képviselők többségi szavazatával történik, az előterjesztést követő 20 napon belül.

A képviselőház szabályzata szerint a képviselőket mandátumukkal nem összefüggő bűncselekmények miatt is felelősségre vonhatják, de a képviselőház engedélye nélkül, meghallgatásuk után nem lehet házkutatást tartani, őrizetbe venni vagy letartóztatni őket.

100 és 500 lej közötti kenőpénz elfogadásával vádolják a volt minisztert

Nelu Tătarut kenőpénz elfogadásával vádolják, miután a gyanú szerint három hónap alatt 45 személytől kaphatott 100 és 500 lej közötti kenőpénzt és élelmiszert – áll a korrupcióellenes ügyészség (DNA) közelményében. Erről itt írtunk bővebben.

Tătaru ártatlannak vallja magát, azt állítja, hogy nem kért semmit azért, hogy orvosként egészségügyi ellátást biztosított. „Ártatlan vagyok. Nem láttam semmilyen bizonyítékot. Az, hogy a sajtó többet tudott erről az aktáról, mint én, szerintem probléma. Ötször is visszautasítottam, hogy pénzt fogadjak el. Nem vettem el csirkét, tojást vagy más terméket. Javaslom, hogy minden akadályt hárítsanak el az igazság kiderítése elől. Látható lesz, hogy visszautasítottam a pénz elfogadását. Ez kiábrándító, tekintve, hogy az ártatlanság vélelmét nem tartották tiszteletben. Nem fogadtam el pénzt” – mondta Tătaru, amikor újságírók arról kérdezték, igaz-e, hogy 100 és 500 lej közötti összeget kapott a betegektől.

Bár megilleti az ártatlanság vélelme, Nelu Tătarut saját pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) csütörtökön leváltotta a párt Vaslui megyei szervezetének éléről és visszahívták a képviselőház egészségügyi bizottságának elnöki tisztségéből is. Rareș Bogdan, a PNL első alelnöke azt mondta, hogy a párt a vádak miatt „kizárta” soraiból Nelu Tătarut.

Marcel Ciolacu kormányfő ugyanakkor azt mondta, hogy a PSD megszavazza Nelu Tătaru volt egészségügyi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését, hangsúlyozva, hogy a parlamentnek nem szabad védenie a bűncselekményeket.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!