Rendőrség: a kolozsvári rendezvényen megégett gyermekek nem tartották be az ajánlott távolságot

Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával nyomoz a rendőrség a kolozsvári ismeretterjesztő fesztiválon súlyosan megsérült gyermekek ügyében, írta a Știri de Cluj.

A rendőrség közleménye szerint szombaton 14:30 körül értesítették a rendőrséget arról, hogy kb. 13:45-kor egy 7 és egy 11 éves kislány elvesztette az egyensúlyát egy kémiai műhelyfoglalkozáson, és ráestek az asztalra, ahol a kísérletet végezték. A rendőrség eddig arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek nem tartották be az ajánlott távolságot, emiatt néhány hajtincsük lángra kapott, derült ki a közleményből.

Mint írtuk, a sérülteket a kolozsvári gyermekkórházba szállították. Daniela Dreghiciu, a kórház szóvivője vasárnap a Cluj24-nek azt mondta, a 7 éves sérültet az intenzív osztályon kezelik, az ő testfelületének 9 százaléka égett meg, az arcán és az egyik kezén, a 11 éves sérült pedig 10 százalékos égési sérüléseket szenvedett a nyakán, a mellkasán és az egyik kezén. A szóvivő szerint az égési sérüléseket kémiai anyag és láng okozta. Mindkét páciensnek sebészi beavatkozásra van szüksége, a sérüléseiket teljes altatásban kezelik, mivel nagyon fájdalmasak, és nem lehet bekötözni őket.

A kolozsvári katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szombaton annyit közölt, hogy a Teodor Mihali utcában található parkban szervezett rendezvényen történt a baleset és 14 órakor riasztották őket. A Teodor Mihali utcában a Iulius Mall parkja található. A Cluj24 úgy tudja, hogy a baleset az itt szervezett Romanian Science Festival nevű ismeretterjesztő rendezvényen történt, amelyen kutatók, különböző szakemberek és egyetemi hallgatók vettek részt, a programban pedig különböző tudományos kísérletek és műhelyek szerepeltek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!