Kórházba került két gyermek, akik egy kolozsvári ismeretterjesztő fesztivál foglalkozásán vettek részt

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A kolozsvári gyermekkórházba került szombaton egy 7 és egy 11 éves kislány, akik egy félresikerült kísérletbemutatón égési sérüléseket szenvedtek az arcukon és a kezükön.

Daniela Dreghiciu, a kórház szóvivője a Cluj24-nek azt mondta, a 7 éves sérültet az intenzív osztályon kezelik. Az ő testfelületének 9 százaléka égett meg, az arcán és az egyik kezén, a 11 éves sérült pedig 10 százalékos égési sérüléseket szenvedett a nyakán, a mellkasán és az egyik kezén. A szóvivő szerint az égési sérüléseket kémiai anyag és láng okozta. Mindkét páciensnek sebészi beavatkozásra van szüksége, a sérüléseiket teljes altatásban kezelik, mivel nagyon fájdalmasak, és nem lehet bekötözni őket.

A kolozsvári katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szombaton annyit közölt, hogy a Teodor Mihali utcában található parkban szervezett rendezvényen történt a baleset és 14 órakor riasztották őket. A Teodor Mihali utcában a Iulius Mall parkja található. A Cluj24 úgy tudja, hogy a baleset az itt szervezett Romanian Science Festival nevű ismeretterjesztő rendezvényen történt, amelyen kutatók, különböző szakemberek és egyetemi hallgatók vettek részt, a programban pedig különböző tudományos kísérletek és műhelyek szerepeltek.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!