Bukaresti képviselő-jelöltként tér vissza a politikai porondra Novák Eduárd

Képviselőnek indul Novák Eduárd volt sportminiszter, írja a News az RMDSZ közleményére hivatkozva.

A közlemény szerint Románia első paralimpiai bajnoka Bukarestben (a 42-es számú választási körzetben) jelölteti magát képviselőnek RMDSZ színekben.

„Kedden, október 15-én, 12:00 órakor, a Bukarest 2. kerületében található Batiștei utca 13. szám alatti Városi Választási Irodában benyújtom képviselői jelölésemet Bukarestből, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben” – írta Novák Eduárd Facebook-oldalán.

Az RMDSZ szerint a jelöltséggel Novák a sport, az esélyegyenlőség és a társadalmi integráció hangja szeretne lenni. A volt miniszter célja, hogy minden állampolgár érdekeit képviselje, a tömegsport, a teljesítménysport és a fogyatékkal élők támogatására összpontosítva, az egység és a sokszínűség üzenetét hirdetve.

„Több mint három évnyi elkötelezett munka után, amit a román sport szolgálatában végeztem, úgy gondolom, eljött az ideje, hogy ezt az elhivatottságot politikai szinten is kiterjesszem, nemcsak a magyar közösséget képviselve, hanem minden állampolgárt, függetlenül az etnikai hovatartozásától vagy politikai nézeteitől. Románia az első, és senkit sem hagyhatunk magunk mögött” – írta közösségi oldalán a sporttól visszavonult politikus.

Az RMDSZ közleményében azt írta, Novák Eduárd lenyűgöző sportolói karrierjével, amely számos nemzetközi szintű érmet foglal magában, köztük a 2012-ben Londonban szerzett paralimpiai aranyérmet, az évek során bebizonyította, hogy a teljesítmény és az elszántság megváltoztathatja a sorsokat. „Sportminiszterként kidolgozta a Nemzeti Sportstratégiát, a Novak-törvényt (a román sportolók 40%-a a pályán), fontos reformokat támogatott, és kampányolt a sportinfrastruktúrába, a sporton keresztül történő oktatásba és a fiatal tehetségek fejlesztésébe történő nagyobb beruházásokért” – áll a közleményben.

Novák Eduárd szeptemberben a közösségi oldalán jelentette be, hogy nem indul a párizsi paralimpia hosszútávú futamán, sőt, hivatalosan is visszavonul a verseny szintű kerékpározástól. A politikus arra panaszkodott, hogy a „rajthoz álló 26 sportolóból mindössze 3 visel protézist”, ami miatt úgy érezte, hogy ezt a sportot már nem lehet parakerékpározásnak nevezni, mert a verseny nem egyenlő és igazságos.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!