Antiszemitizmussal és a fasiszta legionárius mozgalom vezetőjének éltetésével válaszolt kizárására Șoșoacă

2024. október 7. – 17:43

Másolás

Vágólapra másolva

Diana Șoșoacă, az SOS Románia elnöke antiszemita kijelentéseket tett és Corneliu Zelea Codreanu a fasiszta legionárius mozgalom egykori vezetője előtt tisztelgett párttársa, Luis Lazarus YouTube-csatornáján, miután az Alkotmánybíróság kizárta államfőválasztás jelöltjei közül. Șoșoacă szerint a zsidók felelősek azért, hogy őt kizárták, írja a Digi24.

A közel hatórás beszélgetés során Șoșoacă azt mondta: „Ettől a pillanattól kezdve Romániának vége, nem létezik állam, nem létezik semmi. Csak annyit tudok mondani, hogy éljen a Légió és a Kapitány, akiket ugyanaz a zsidó hatalom ölt meg, amely most is közbeszólt. Szégyen!” – fogalmazott.

Szerinte a zsidók gúnyt űznek a románokból, mint az ukránok is. És az nem normális, hogy Izrael és a zsidók ráerőltetitek a zsidó történelmet a romániaiakra. „Mi vagyunk mi? Zsidók, hogy megtanuljuk a történelmeteket? Menjetek Izraelbe… bocsánat… az nem a ti országotok, az Palesztináé!”

Sajtóforrások szerint anteszemita kijelentései miatt eljárás indulhat a pártelnök ellen, miután a román törvények tiltják a népirtásban és háborús bűnökben bűnös személyek népszerűsítését, valamint a fasiszta, légionista, rasszista vagy idegengyűlölő eszmék, koncepciók vagy tanok népszerűsítését.

Az Agerpres ügyészségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a legfőbb ügyészség hivatalból eljárást indított Diana Şoşoacának a legionárius mozgalom volt vezetőjét, Corneliu Zelea Codreanut dicsőítő nyilatkozata miatt. Ezek szerint a vádhatóság a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek és jelképek tilalmáról, valamint a béke és az emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetett személyek kultusza előmozdításának tilalmáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletbe foglalt bűncselekmény gyanújának megalapozottságát vizsgálja. A rendelet 5. cikkelye szerint a béke és az emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetett személyek kultuszának előmozdítása, illetve a fasiszta, rasszista és xenofób ideológiák népszerűsítése 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Vlad Gheorghe egykori képviselő is bejelentette hétfőn, hogy antiszemitizmus és fasiszta eszmék népszerűsítése miatt feljelentést tesz Şoşoacă ellen a legfőbb ügyészségen.

Náci szimbólumokat egyébként Diana Soșoșaca néhány támogatója is viselt. Múlt csütörtökön, amikor benyújtotta a jelölését a Központi Választási Irodánál, náci horogkeresztes gyűrűt viselő emberek is voltak.

Az Elie Wiesel Intézet szakértője szerint nem véletlen csúsztatásokról van szó. Adina Marincea azt mondta, hogy Diana Șoșoacă egy éve platformot biztosít a leghírhedtebb és legvirulensebb romániai antiszemitáknak és holokauszttagadóknak, akik átveszik és csatornáikon keresztül népszerűsítik és támogatják őt.

A beszélgetésre azt követően került sor, hogy az Alkotmánybíróság (CCR) érvénytelenítette elnökjelöltségét. A CCR bírái többek között Diana Șoșoacă kijelentései miatt utasították el a jelöltségét.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!