Az Európai Unió Bírósága igazat adott a kolozsvári hatóságokat beperelő transznemű férfinak

Az Európai Unió Bírósága igazat adott a transznemű férfinak, aki beperelte a kolozsvári polgármesteri hivatalt és a Kolozs Megyei Lakosság-nyilvántartó Igazgatóságot, mert visszautasították a személyigazolványa megváltoztatását.

Mint írtuk, Arian Mirzarafie-Ahi, aki román-brit kettős állampolgár, Nagy-Britanniában már 2017-ben az új nevére szóló és őt férfiként megjelölő útlevelet és hajtási engedélyt kapott, a procedúra lezárását jelentő igazolást (Gender Recognition Certificate) pedig 2020-ban ítélte oda neki a brit bíróság. Annak ellenére, hogy új dokumentumait a Brexit lezárulása előtt megkapta, tehát egy akkor még uniós tagállamban állították ki őket, a romániai hatóságok azt kérték tőle, hogy ismételje meg a teljes procedúrát Romániában is.

2022 második felében Bukarest 6. kerületének bírósága az Európai Unió Bírósága elé terjesztette az ügyet, mert felmerült, hogy a román hatóságok uniós normákat sértenek azzal, hogy Arian Mirzarafie-Ahi nagy-britanniai polgári jogállását nem ismerik el.

Az Európai Unió Bíróságának október 4-i válasza szerint „az uniós joggal ellentétes az olyan tagállam szabályozása, amely megtagadja valamely állampolgártól a valamely másik tagállamban, a jelen ügyben az Egyesült Királyságban, jogszerűen megváltoztatott utónév és nemi identitás elismerését és a születési anyakönyvébe való bejegyzését. Ez arra az esetre is vonatkozik, amikor az e változtatás elismerése iránti kérelmet az Egyesült Királyságnak az Unióból való kilépése után nyújtották be”.

Azt is hozzátette a bíróság közleménye, hogy „az utónév és nemi identitás jogvita alapját képező megváltoztatása a Brexit előtt, illetve az azt követő átmeneti időszakban történt. E változást tehát úgy kell tekinteni, hogy arra az Unió egyik tagállamában került sor. Az a körülmény, hogy az Egyesült Királyság már nem az Unió tagállama, nem befolyásolja az uniós jog alkalmazását ebben az esetben”.

A határozat szerint a más tagállamban jogszerűen megváltoztatott nemi identitás elismerésének megtagadása sérti a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot, valamint megnehezíti a mindennapi életben a személyazonosság igazolását, és jelentős szakmai, igazgatási és magánjellegű hátrányokhoz vezet.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!