Az RMDSZ sem támogatja a Iohannis szenátori indulását lehetővé tevő tervezetet

2024. szeptember 25. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az RMDSZ törvényhozói nem támogatják azt a tervezetet, amely lehetővé tenné Klaus Iohannis számára, hogy úgy is jelöltethesse magát a parlamenti választásokon, hogy nem mond le az államfői mandátumról – írja Kelemen Hunor nyilatkozata alapján az Agerpres. Kelemen szerint alkotmányellenes a jogszabályjavaslat.

Az RMDSZ elnöke az Antena 3 televíziónak nyilatkozva elmondta, a tervezetet kezdeményező Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői "adósai" Iohannisnak, hiszen neki köszönhetően lehettek kormányon öt éven át, és várható volt, hogy előbb-utóbb “ki kell fizetni ezt a számlát”. Hozzátette, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a PNL-nek jelenleg többsége van a parlamentben, tehát nem szorulnak arra, hogy más párttól kérjenek segítséget, de az RMDSZ nem szavazná meg a jogszabályjavaslatot, mert az alkotmányellenes és “politikailag sem korrekt”.

Kelemen kijelentette, a jogszabályok általánosak, mindenkire vonatkoznak, nem lehet egyetlen személy kedvéért törvényt hozni. Szerinte ez a hiba elkerülhető lett volna, ha úgy fogalmazták volna meg a törvénymódosító javaslatot, hogy az bárki számára lehetővé tegye, hogy függetlenként felkerüljön egy párt választási listájára.

Az RMDSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta, szerinte nem zárható ki, hogy a jelenlegi feszültségek ellenére a parlamenti választásokat követően ismét közösen kormányozzon a PSD és a PNL. Emlékeztetett, hogy Klaus Iohannis 2020-ban PSD-ellenes kampányt folytatott, majd mégis koalícióra lépett a két alakulat. "Szerintem közösen fognak kormányozni vagy legalábbis megpróbálják" – tette hozzá.

Kelemen elmondta továbbá, hogy sem Marcel Ciolacuval, sem Nicolae Ciucával nem tárgyalt az RMDSZ lehetséges kormányzati szerepvállalásáról. "Hiba lenne a választások előtt beszélni erről. Még elvi síkon sem lehet ilyesmiről tárgyalni, mert ez azt jelentené, hogy a lovak elé fogjuk a kocsit' – érvelt.

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan államfőjelölt, akit semmi szín alatt nem támogatna az RMDSZ, Kelemen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, George Simiont és a Diana Şoşoacă EP-képviselőt említette meg. “De nem hiszem, hogy ők bejutnak a második fordulóba” – tette hozzá.

A PSD korábban már jelezte, hogy ők nem fogják megszavazni a Iohannis szenátori indulását lehetővé tevő törvényjavaslatot. A PNL közben úgy döntött, hogy a Központi Választási Irodától kérnek álláspontot a tervezetről, mert a Törvényhozói Tanács múlt héten úgy véleményezte a javaslatot, hogy lényegében nem is lenne szükség törvénymódosításra ahhoz, hogy az államfő valamelyik párt, politikai szövetség vagy választási szövetség listáján induljon a parlamenti választásokon.

A PSD bejelentésére reagálva a PNL elnöke, Nicolae Ciucă kedden a sajtónak kijelentette: a liberálisok viszonozni fogják azt, hogy a PSD nem támogatja a koalíció elé terjesztett politikai kezdeményezéseiket.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!