Egyesek elkezdték önkényesen sokszorosítani a beváltott palackok, üvegek után kapott utalványt, 300 ezer lejes kárt okoztak

Egyesek a visszaváltós termékek után kapott utalványokkal próbáltak ügyeskedni: csalás gyanújával tartanak házkutatásokat a rendőrök Bukarestben. A fővárosi hatóság gyanúja szerint július és szeptember között többen is sokszorosított betétdíjas visszaváltási rendszerben kibocsátott utalványokat számoltak el illegálisan egy élelmiszer-üzletláncnál, írja az Agerpres.

S bár bizonyára nem ők voltak az egyetlenek, akiknek eszébe jutott, hogy a visszaváltható palackok, üvegek és alumíniumdobozok után kapott utalványokat le lehet másolni. De velük ellentétben sokaknak megjárta az agyát az is, hogy ezzel a módszerrel pont annyi idő alatt lehet lebukni, mint amennyi idő alatt lemásolták az utalványokat.

A rendőrség közleménye szerint a feltételezett csalók, a hamis utalványokkal 300 ezer lejes kárt okoztak az érintett gazdasági társaságnak.

Az ügyben csalás, magánokirat-hamisítás és hamisított okirat tudatos felhasználásának gyanújával vizsgálódnak.

A vonatkozó jogszabályok szerint a fogyasztóknak betétdíjat kell fizetniük, ha csomagolt terméket vásárolnak, a kereskedőknek pedig kötelességük visszafizetni ezt az összeget, amikor a vásárló leadja a visszaváltható csomagolást. A betétdíj összegét utalvány formájában kapják meg a fogyasztók, amelyet készpénzre válthatnak vagy később levásárolhatnak.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!