Magyar Hang: Rekordveszteséget könyvelt el tavaly a Csíki Sör

2024. szeptember 19. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Hang arról ír, hogy a román cégadatbázisban szereplő információk alapján a Tiltott Csíki Sört gyártó vállalkozás, vagyis a Lixid Project SRL „brutálisan veszteséges”. Tavaly 10 millió lej fölé ugrott a veszteségük, miközben az árbevétel nem nőtt jelentősen (30,6 millió lejről 31,3 millióra emelkedett).

Lukács Csaba szerint ami „igazán sokkoló”, az a vállalkozás adósságállománya: a tavalyi összforgalom, vagyis 31,3 millió lej több mint háromszorosát teszi ki. A cég adósságállománya jelenleg egész pontosan 101 610 909 lej. Mint írja, a sörgyár 2019 óta minden évben veszteséget termel, a negatív tendencia pedig látszik a munkások számában is: míg 2020-ban még 130 alkalmazottjuk volt, tavaly már csak 89.

A Magyar Hang arról is ír, hogy „erősen veszteséges” lett Lénárd András másik cége, a csipszgyár, vagyis a Pityóka Gyár SRL is. Az 1,7 milliárd forintos magyar állami támogatás ellenére immár itt is nagyobb az adósság, mint az éves forgalom (73 502 415 lej tartozás áll szemben 50 740 541 lejes éves összbevétellel), és 2023-ban 6 millió lejes mínuszt értek el. A Csíki Csipsz a gyár 2020-as indulása óta minden évben masszívan veszteséges.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!