Mintegy 50 óvodás és bölcsis kapta el a norovírust Bihar megyében
A nagyváradi 30-as számú és a Szent László óvoda, valamint Biharszentandrás bölcsődéjében összesen 48 gyereknél jelentkeztek a fertőzés tünetei, miután norovírus-gócpontok alakultak ki a Bihar megyei oktatási intézményekben – közölte a Bihar megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP).
A Ebihoreanul szerint jelenleg valamennyien kezelés alatt állnak, állapotuk pedig jó.
Daniela Rahotă, megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint a gyerekek hányingertől, hányástól, hasmenéstől szenvedtek, és néhányuknak láza is volt, ezért az orvosok kezdetben ételmérgezésre gyanakodtak. A DSP vizsgálatait követően azonban kiderült, hogy norovírus-fertőzésről van szó, ami egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely akut gyomor-bélhurutot okoz. Az esetek többségében a tünetek három napig tartanak.
Az említett oktatási intézményekben nem kellett függeszteni a tevékenységet, az orvosok által kért egyetlen intézkedés a helyiségek és a használt tárgyak jobb takarítása és fertőtlenítése.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!