Az erdélyi község, ahol egy év alatt több román nemzeti lobogót tép rongyosra a szél, mint Bukarestben

Az erdélyi község, ahol egy év alatt több román nemzeti lobogót tép rongyosra a szél, mint Bukarestben
Román zászlók Szászfenes községben – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Ha az erdélyi vagy romániai legek versenyébe benevezne Szászfenes, akkor egyből több kategóriában is indulhatna. Egyrészt a Kolozsvár melletti település az ország legnagyobb községének számít, másrészt országos szinten Szászfenesnek van a legfiatalabb és legjobban képzett lakossága. És ha mindez nem volna elég, a kitűzött zászlók számában is országos rekorder: a fenesi községháza az elmúlt négy évben nem kevesebb, mint 6700 zászlót vásárolt. Kolozsváriakként már tapasztaltuk, milyen a trikolór árnyékában élni, december 1-je alkalmából arra voltunk kíváncsiak, hogy mit jelent ez Szászfenesen.

Gyermekkorunk lobogós indulói és rigmusai remekül átkölthetők arra a helyzetre, amellyel Szászfenesen, a Kolozsvártól nyolc kilométerre lévő településen szembesülünk. Tipikus agglomerációs település. Falu, jó nagyra nőve. Az ezredfordulón még pár ezres lakosú község ma papíron 50 ezer lakosú, de Albert Zoltán alpolgármester szerint legalább húszezer fővel többen élnek itt. Ez többszáz plusz iskolást és óvodást jelent, idén 13 nulladik osztályt indítottak a településen, mert jellemzően kisgyerekes családok költöznek hozzájuk.

A lakók azonban a beköltözés után szembesülnek azzal, hogy az álomotthont a káoszba építették. Csak a lakások újak, minden más régi. Az egykori falu toldozott-foldozott helyi vízvezeték-hálózatára, szűk főutakra, kátyús földutakra, túlzsúfolt gyerekintézményekre, egészségügyi létesítmények hiányára a polgármesternek egy válasza van: lobogjanak a zászlók Szászfenes felett!

A kolozsváriak kollektív emlékezete még élénken őrzi a Funar-korszak rémségeit: azt az időszakát a diktatúra utáni erdélyi fővárosnak, amikor, mint egy groteszk rémálomban, mindent trikolór színűre festettek a városban. Piros-sárga-kék volt a járdaszegélye az utcáknak, a padok a sétatéren, piros-sárga-kéken virítottak a kukák, és mindez egy nagy trikolór tengerben, ugyanis minden oszlopon, utcasarkon, téren ott lobogott a román nemzeti szín. A szimbolikus térhasználat fogalmát ekkor kezdtük megérteni, és saját bőrünkön tapasztalni, hogy mit is jelent, ha a nyilvános térbe kihelyezett szimbolikus tárgyakkal, emlékművekkel, zászlókkal, koszorúkkal jelzi egy közösség, hogy jogot formál egy bizonyos helyre, városra.

A Funar-éra elmúltával a kolozsvári látkép letisztultabb lett, azonban Erdély-szerte a zászlóháború újabb és újabb megnyilvánulásait könyvelhetjük el. Kapásból mindenki fel tud sorolni legalább három olyan települést, ahol a helység központjában óriás méretű zászlórúdon legalább 10 méteres zászló lobog.

Az egyik ilyen Szászfenes, ahova csak aludni jár több tízezer kolozsvári. A Románia legnagyobb községeként számon tartott település, amelynek az évi költségvetése is tetemes, az elmúlt években nemcsak amiatt lett híres, hogy elnyerte Kolozsvár hálószobája címét, hanem amiatt is, hogy a települést igazgató liberális polgármesterek presztízskérdést csináltak abból, hogy ne maradjon zászló nélkül egyetlen oszlop sem a DN1 országúton, amely átszeli Szászfenest.

Ha valaki azt hinné, hogy csak a december 1-jei ünnepre kerülnek ki a trikolórok, téved. Ott lobognak esőben, szélben, napsütésben, és bármelyik elrongyolódik, akkor azon nyomban cserélik. Emiatt csak az elmúlt négy évben kénytelen volt a községháza 6700 zászlót vásárolni.

Nagy méretű román zászló Szászfenes körforgalmában – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Nagy méretű román zászló Szászfenes körforgalmában – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Ha a Szászfenesen áthaladó országút mentén megállunk, és végignézünk, ameddig a szem ellát, addig tart a lobogók sora, attól függetlenül, hogy éppen december elseje közeledik-e vagy sem.

A Libertatea szerint Szászfenes számszerűen háromszor annyi zászlót használ el, mint a főváros.

„Így éljük meg mi a nemzeti identitásunkat és így ünnepeljük nemzeti ünnepünket. Mivel a raktárban még volt néhány zászló, azokat is kiakasztottuk, hogy ne maradjon oszlop trikolór nélkül. Örülök, hogy felkeltette a figyelmüket” – nyilatkozta az újságíróknak a község jelenlegi polgármestere, Bogdan Pivariu.

Amit Szászfenesen látunk, az egész Erdélyre jellemző, kisebb-nagyobb mértékben, és jó, ha kicsit a saját kisebbségi térjelöléseinket is áttekintjük ilyen szempontból. A rengeteg szobor- és emlékműállítás, kopjafák és székelykapuk felállítása, emléktáblák elhelyezése, névadások, koszorúzások, utcanevek megváltoztatása – egytől egyig olyan szimbolikus gesztusok, amellyel annyit érünk el, hogy a többségiek is még több zászlót aggatnak ki, még több szobrot, keresztet emelnek – azaz egy véget nem érő szimbolikus térfoglalási háborúban vagyunk 1990 óta folyamatosan. Ezekhez a gyakorlatokhoz egyúttal mindig ceremóniák, díszbeszédes ünneplések kapcsolódnak, és ezek az „ünnepi alkalmak” a nemzeti identitás felmutatása mellett azt is igyekeznek megjeleníteni és megerősíteni, hogy kié az adott tér, az adott hely, ahol az ünnepség zajlik.

Zászlók és dugó a DN1 országúton – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Zászlók és dugó a DN1 országúton – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A „Szászfenes-jelenségről”, sokat írt a sajtó. Az elmúlt években állandó téma volt a Kolozsvár melletti községben tapasztalható demográfiai robbanás és az ingatlanfejlesztési káosz, amely kísérte. A településen gombamódra nőttek ki egymás mellett a lakóházak, tömbháznegyedek, gettószerűen beépített részek. A 2000-es évek elején nem érte el a tízezret a lakosok száma, most hivatalosan mintegy 50 ezer embernek van szászfenesi lakcíme, de legalább 70 ezer lakossal számolnak. A számokat Albert Zoltán alpolgármestertől tudom meg, aki elmondja, hogy rettenetesen nehéz funkcionálissá tenni egy ilyen közösséget, amelynek 80 százaléka csak hálni jár haza.

A Kolozsváron dolgozó friss diplomások, akik elég jól keresnek ahhoz, hogy lakásvásárlásban gondolkodjanak, itt vesznek maguknak 2-3 szobás tömbházlakásokat, de igazából nem aktív tagjai a közösségnek.

Ahogy Kolozsvár vonzani kezdte az informatikusokat és más jól fizetett szakembereket, és a négyzetméterárak emelkedtek, Szászfenes lett a 30-40 százalékkal olcsóbb alternatíva. A növekvő igényekkel lépést tartva a község rekordgyorsasággal felépített tömbházak szövetévé vált: ahol csak tudtak, ott építettek mindenféle méretű és formájú tömbházakat, amelyek megteltek fiatal családokkal. A Világbank jelentése szerint Szászfenes jelenleg az ország legfiatalabb és legképzettebb lakosságával rendelkezik. Ahogy ezek a fiatalok ide áramlottak, az árak is emelkedni kezdtek: a 2021. januári 952 eurós négyzetméterenkénti átlagról 2021 decemberére 1167 euróra, majd 2022 júniusára 1240 euróra ugrottak fel.

Délben utaztunk Kolozsvárról Szászfenesre riportozni: a várost a községgel összekötő járat nyolc percenként indul Kolozsvár központjából, és ha nincs csúcsforgalom, akkor aránylag gyorsan meg lehet tenni a pár kilométeres távot. A zászlómániáról a polgármesteri hivatalban kezdjük el az érdeklődést. Az alpolgármester szerint nincs ebben semmi különös.

10 éve öltöztették fel a községet trikolórba, azóta ez a hétköznapi viselete is. Itt minden nap ünnepnap, vagy az ünnepnap is hétköznap, kinek hogy tetszik

– mondja Albert Zoltán, aki első alpolgármesteri mandátumánál van, de azt megtanulta, hogy ilyen érzékeny dolgokba, mint az, hogy hány oszlopot akarnak fellobogózni, ne szóljon bele. Ő a polgármestersége megvalósításait tartja számon: hogy indult magyar nyelvű bölcsődei csoport, hogy az itt tanuló magyar gyerekeknek van délutáni programjuk is az iskolában. A közbirtokossági területek tulajdonjogát is sikerült rendezni, mondta el nekünk, ez sem volt kis munka.

Amúgy minden áll, minden meg van rekedve. A sürgősségi kórház felépítése már-már olyan, mint a vöröskakas meséje, hisszük, ha látjuk, hogy történik is valami – ingatja a fejét. Érdeklődünk az Erdélyi Identitás Múzeumáról is, amelyet itt építenének fel, ebben a szép trikolóros környezetben. Hegedüs Csilla adott hírt róla, hogy 15 millió eurót különítettek el a helyreállítási alapból erre a projektre. Albert Zoltán azonban mindössze annyit tud róla, hogy a területet az önkormányzat engedte át, és a Leányvár mellett fog felépülni a kolozsvári történeti múzeumhoz tartozó intézmény. Amúgy még egy kapaütés sincs a helyszínen, de nem az ő dolguk, ezzel a Kulturális Minisztérium foglalkozik, mondja.

Albert Zoltán, Szászfenes alpolgármestere – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Albert Zoltán, Szászfenes alpolgármestere – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Aztán a trikolóros őrület a rövid történetét is elmeséli nekünk. A zászlómánia a liberális Horia Petru Șulea mandátumai alatt vette kezdetét, majd amikor korrupciógyanús ügyletei miatt 2020-ban már nem indulhatott harmadik mandátumáért a községvezető, akkor az alpolgármesteri pozícióból első helyre lépő, szintén liberális Bogdan-Nicolae Pivariu folytatta a hagyományt. Nemcsak a zászlókra költ a település eszeveszett mennyiségű pénzt, a három évre elítélt korábbi polgármester százezer lejt ölt bele a helyi focicsapat stadionjának világító berendezésébe, holott az a hazai bajnokság negyedik osztályában játszik. Az új polgármesternek meg a zászlók mellett a térfigyelő kamerák a mániája, 400 kamerát szereltek fel csak az idén.

Mindeközben Szászfenes messze van attól, hogy valódi várossá nőjje ki magát. Egyrészt az infrastruktúra nagyon kezdetleges: a települést átszelő DN1-es országúton kívül a mellékutcák szűkek, alig van járda a gyalogosok számára. Az autók mellett bőven látni szekeret is, amikor kifordulunk a polgármesteri hivatalból, a főutcán a bank előtt épp egy lovasszekér parkol, a gazda füvet vetett a ló elé, amely nyugodtan falatozik a fölötte lengő zászló alatt. Aztán dolga végeztével továbbáll a szekeres, ügyesen hajt be az autókkal együtt a körforgalomba.

A köztisztaság nem olyan, mint Kolozsváron, állapítom meg, mindent belep a por, csikkek, papírhulladék a járdákon. Betérek egy áruház parkolójába, arra gondolva, hogy megkérdezem a ki-beáramló vásárlókat, tetszik-e nekik a fellobogózott falu-város, amelyben élnek. Szászfenes önkormányzata az elmúlt négy évben ezer számra vásárolt zászlókat, mintegy 30 ezer eurót fizetett csak azért, hogy legyen, amit rongyosra tépázzon a szél az oszlopok zászlótartóiban – sorolom az adatokat, azoknak, akik meg akarnak hallgatni.

Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex

„Nevetséges és dühítő ez a zászlóőrület, miközben annyi mindent kellene megoldani. Gyakorlatilag nincs infrastruktúránk, nincsenek utak, nincs működő csatornázás. Be vagyunk zsúfolva ide. Amikor ide költöztem, azt hittem jó irányba fog fejlődni a település, de csalódnom kellett” – mondja Daniel, miközben bevásárlószatyrát beteszi az autója csomagtartójába. Két másik vásárlót is megkörnyékezek, de nem érdekli őket a téma, egyikük vissza is kérdez, hogy: „Aveți o problemă cu steagurile?” (Valami problémája van a zászlókkal?) Vélhetően megérezte a magyar anyanyelvet a kiejtésemen.

Egy apuka és kislánya éppen a szomszédos iskolából igyekszik hazafelé, a parkolón átvágva „rövidítenek”. Hét évvel ezelőtt költöztek ki Szászfenesre, addig albérletben laktak Kolozsváron. Kislányuk már ide jár iskolába, mert nem akarják minden nap behurcolni a városba, most itt is indult nulladik osztály, nagyon jól érzi magát a gyerek ebben a kis közösségben. Hogy a zászlók? Hozzá tartoznak a mindennapos látképhez. Olyan vizuális elem, amelyre már fel se figyel az ember, csak olyankor, ha például vakációról érkezik haza, és egy olyan helyen járt, ahol zászlókat tényleg csak elvétve, egy-egy hivatalos épületen lehet látni.

A nyilvános közbeszerzési adatok szerint a fenesi községháza az elmúlt négy évben 6700 zászlót vásárolt: 2022-ben 600 zászlót; 2021-ben 500 zászlót; 2020-ban 2000 zászlót; 2019-ben 3600 zászlót. Ezeken kívül volt még néhány beltéri vagy egyedi beszerzés (nagyméretű zászlók, zászlórudak, zászlótartók). A város 2021-ben mintegy 1000 zászlót megsemmisített. A „zászlós” üzlet csak az elmúlt 3 és fél évben összesen 143 ezer lejbe került, ez mintegy 30 000 eurónak felel meg. Éves bontásban: 2022-ben 22.000 lej, 2021-ben 36.000 lej, 2020-ban 26.000 lej, 2019-ben 59.000 lej volt az az összeg, amely a polgármesteri hivatal a trikolórokra áldozott. Ehhez képest Bukarest évente 2000-2400 zászlót tűz ki december elsejére a fővárosi sugárutakra, a Libertatea által az intézménytől kapott információk szerint. Ehhez jönnek még a város minden polgármesteri hivatala által kitűzött zászlók.

Szászfenes az alkalmazottak alvóvárosa, dolgos emberek laknak itt, hajnalban szinte kiürül a település, tömött buszok és végeláthatalan autósorok indulnak a kolozsvári munkahelyek felé, ilyenkor kora délután hiába őgyelgek az utcákon, alig akad járókelő, akivel szóba állhatnék. De szerencsém van, ismerőssel futok össze. „Az emberek gyomrát megviseli, amit naponta látnak itt, amióta a körforgalomba kirakták azt a bazi nagy zászlót, még inkább hányingerkeltő – mondja Tibor, aki szerint nem vall nagy vezetői képességekre az, hogy az előd által meghozott rossz döntésekre még ráteszel egy lapáttal. – Nem hozzátenni kellett volna a rengeteg zászlóhoz, hanem levenni őket egytől egyig, és csak a nemzeti ünnepeken, ízlésesen feldíszíteni a települést, ehelyett úgy élünk itt nap mint nap, mintha egy nemrég lezajlott ostrom után volnánk, és az új közigazgatást épp tegnap iktatták volna be” – fogalmaz.

Kereszt és zászló – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Kereszt és zászló – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Pedig az idei év számadatai zászlóbeszerzés terén meglehetősen szerények voltak: mindössze 600 zászlót vásárolt a szászfenesi községháza, amiért közel 15 ezer lejt fizetett. A marosvásárhelyi Romflag cég 25 lejben számolta darabját a 90×135 cm méretű trikolórnak. Ezt 2022. július 13-án számlázták le, aztán október 4-én szerezték be a település központjában lévő óriás zászlót, amelynek méretei tényleg elképesztők: 8x12 méteres lepelről van szó, amely egy körforgalom kellős közepén vonja magára a figyelmet. A gigalobogó 2300 lejbe került, de akárki láthatja, megérte a pénzt, mert nem lehet nem észrevenni, akárhonnan közeledik az utas Szászfenes központja felé. Aztán a textileken kívül még volt pár befektetés zászlórudakba is, de ezt „megúszták” 5000 lejből. Így jön ki 2022-re egy 22 ezer lejes kiadás, csak azért, hogy úgy nézzen ki a település, mintha éppen frissen szállta volna meg a román hadsereg Szászfenest.

A közbeszerzési adatokból az is kiderül, hogy nemcsak az új zászlókra áldoz a polgármesteri hivatal: a régiekről is gondoskodik. A már kiszolgált, kiszuperált példányok mehetnek a „zászlótemetőbe”, elhamvasztják őket. 2021-ben 980 zászló leszerelésére és megsemmisítésére közel 16 ezer lejt költöttek. A leszerelt zászlókat azonban helyettesíteni is kellett, a No Gate Production céggel kötöttek szerződést a zászlók le- és felszerelésére: 8 lejbe került egy zászló lehozatala az oszlop tetejéről, és 11 lejbe az új zászló elhelyezése ugyanott.

Miccs, zászló, autók – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Miccs, zászló, autók – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Az önkormányzati hivatal parkolóját is ekkor csinosították ki. Ahhoz, hogy minden ott parkoló autó fölé zászló kerülhessen, 8.800 lejt kellett leperkálnia a hivatalnak. Az új zászlók megvásárlása és a régiek megsemmisítése 2021-ben 36 ezer lejt vitt el a költségvetésből.

Indulnék vissza Kolozsvár felé, a város felé tartó buszon elég vegyes a tömeg, mindenféle korú emberek, leülök a buszmegállóban megismert nyugdíjas bácsi mellé, aki arról mesél, hogy csak a Kolozsvár széli bevásárlóközpontba megy, mikulási ajándékot keres az unokáinak. Még beszélgetnénk vele, de egyszer csak feltűnik Románia legmagasabb épületének sziluettje, amely még építés alatt áll, Kolozsvár szélén, a Fenesi úton. Ez a 90 méter magas, 25 emeletes torony az egyetlen messziről látható és beazonosítható épület, amely folyamatosan emlékezteti a fenesi lakosokat, hogy Kolozsvár árnyékában léteznek. Miközben egyre közeledünk a busszal, azon gondolkodom, hogy ad absurdum, Emil Bocnak is eszébe juthatna egy zászlót kitűzni fölé.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!