A szülők nagy többsége fizet az iskolai segédeszközökért vagy tankönyvekért

Bár Romániában az iskolai oktatás ingyenes, a szülők több mint 80 százaléka hozzájárul gyermeke tanszereinek megvásárlásához, és jelentős hányada magánórát fizet a közoktatás mellett, derül ki az IRES felméréséből.

A szülők több mint 80 százaléka fizet évente bizonyos összegeket tankönyvekre vagy iskolai segédeszközökre, derült ki a felmérésből, amelyet az Edupedu ismertetett. A legtöbbüknek, 69 százaléknak csak segédeszközöket kell vásárolniuk a gyermekük számára, de 10 százalék úgy nyilatkozott, hogy nem csak a segédeszközöknek, hanem a tankönyveknek is csak egy részét kapja ingyenesen. Azok a szülők, akik fizettek segédeszközökért vagy tankönyvekért 35 százalékban 101 és 300 lej közötti összeggel kellett hozzájárulniuk a költségekhez, 31 százalékban pedig 300 lej feletti összeggel.

A válaszadók 36 százaléka folyamodik magánórákhoz az iskolai tanítás mellett, közöttük felülreprezentáltak a városi, dél-romániai és középiskolás diákok szülei. A magánórát majdnem 40 százalék azért látja szükségesnek, hogy elmélyítse az iskolában tanultakat, de 20 százalék azért, mert a gyermeke nem érti, amit az iskolában tanul. A jelenségnek korábban a Transtelex is utánajárt.

A válaszadók 72 százaléka szerint felújított tanteremben tanul a gyermeke, és közülük a többség, 57 százalék azt válaszolta, hogy az iskola állta a felújítás költségeit, viszont 18 százalék azt mondta, hogy a szülőknek is hozzá kellett ezekhez járulniuk. 4 százalék válaszolta azt, hogy a felújítást kizárólag a szülők állták. Az osztálypénz vagy osztályalap elméletileg illegális, a felmérés azt nem mérte, hogy különböző más célokra gyűjtenek-e pénzt a szülőktől.

Az IRES felméréséből az is kiderül, hogy a szülők nagy többsége, 96 százaléka támogatja a mobiltelefonok kitiltását a tanórákról, 90 százaléka egyetért azzal, hogy minden modul végén magaviseleti jegyet kapnak a diákok, az órát zavaró tanulók „fogdába”, különterembe küldését viszont csak 72 százalék támogatja, igaz, ez még mindig jelentős többség.

Ami az iskolai étkezést illeti, a válaszadóknak csak 15 százaléka nyilatkozta, hogy a tanulók ingyenesen kiszállított meleg ebédet kapnak, 9 százaléka pedig azt, hogy helyben készült, ingyenes meleg ebédet szolgálnak fel nekik.

A felmérés szeptember 2. és 5. között készült 6 és 19 év közötti iskolások szüleiből álló, országos szinten reprezentatív, 727 fős mintán.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!