Gigi Becali ismét indul a választáson, most az AUR listáján
Gigi Becali az AUR listáján indul a december 1-jei parlamenti választásokon – jelentette be George Simion, a párt elnöke. A parlamenti mandátumért cserébe Becali támogatni fogja Simiont az elnökválasztási kampányban, írja a ziaristii.com a B1TV műsora alapján, melyben az AUR elnöke azt fejtegette, hogy tulajdonképpen természetes szövetségese a pártjának a dúsgazdag expolitikus.
A ziaristii.com megjegyzi, hogy a „földbirtokos” Becalit három esetben is elítélték, többek között korrupció miatt, ami ellen egyébként ádáz küzdelmet folytat az AUR. A portál szerint valószínűleg pénzügyi okai is vannak az elhatározásnak, azaz Becali támogatja a pártot, ezért döntehettek úgy, hogy cserébe felvállalják Becalit, akivel a börtönbüntetése óta nem igazán szerepelnek közös platformon a közéleti szereplők.
A FCSB futballklub tulajdonosa régi motoros a politikában, kezdetben saját neolegionárius párt létrehozásával kísérletezett, a Partidul Noua Generație (PNG – Új Generáció Pártja) azonban nem érte el a parlamenti küszöböt, Becali pedig igen gynege eredményt ért el az elnökválasztáson.
Később kiegyezett a PNL-vel, aminek köszönhetően a párt listáján bejutott a parlamentbe. Becali ezután szövetséget kötött Corneliu Vadim Tudorral, akivel korábban nyilvánosan támadták egymást, és mindketten a Nagy-Románia Párt listáján indultak és jutottak be az Európai Parlamentbe.
„Ez kristálytiszta. Gigi Becali úr gyakorló ortodox keresztény, sok templomot, sok kolostort támogatott, mi pedig egy keresztény párt vagyunk. Ezért természetes Gigi Becali közeledése az AUR-hoz és George Simion elnökjelöltségének támogatása az elnökválasztáson, ez természetes, normális” – magyarázta Simion a tévéműsorban.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom