Ismert amerikai kampánytanácsadót szerződtetett az USR és teleplakátolták az országot

2024. augusztus 20. – 10:00

Ismert amerikai kampánytanácsadót szerződtetett az USR és teleplakátolták az országot
Elena Lasconit, az USR elnökjelöltjét népszerűsítő utcai hirdetés Bukarestben – Inquam Photos/Octav Ganea

Másolás

Vágólapra másolva

Az USR vezetősége eldöntötte, hogy a párt új elnökének, Elena Lasconinak a politikai tanácsadója Bob Wickers amerikai kampányszkértő lesz, aki korábban dolgozott Ion Iliescunak, Boris Jelcinnek és több vezető republikánus politikusnak az Egyesült Államokban. Wickers cégének 175 ezer eurót fizetnek, valamint további 200 ezer eurót, ha Lasconi bejut az elnökválasztás második fordulójába. A jelöltjük népszerűsítésére is jelentős összeget szán az USR: 1,5 millió euró értékben béreltek ki óriásplakátoknak helyet a nagyobb városokban – írja a Snoop oknyomozó portál információi alapján a Hotnews.

Egy héttel azután, hogy a Snoop ismertette a PNL által Nicolae Ciucă „Egy katona a haza szolgálatában” plakátjaiért fizetett összegeket, illetve az AUR által George Simion népszerűsítésére fordított pénzeket, kedden reggel közzétette az USR Elena Lasconira vonatkozó befektetését is.

Az USR 683 óriásplakát helyre szerződött Lasconi számára, derült ki a párt Snoopnak adott hivatalos válaszából. Az óriásplakátok előállításáért, felszereléséért és bérléséért kifizetett teljes összeg 1,5 millió euró.

A népszerűsítő kampány július 24-én kezdődött és november 8-án ér véget, amikor megkezdődik a választási kampány, ettől kezdődően tilos lesz a politikai célú óriásplakátok használata. Az 1,5 millió euró nagy részét, 1,3 millió eurót bérleti díjakra fordítják. A gyártás 104 995 euróba került, és 65 947 eurót fordítottak a kihelyezésre.

Összehasonlításképpen: a PNL május és július között 2,5 millió eurót különített el óriásplakátokra Nicolae Ciucă könyvének népszerűsítésére, a novemberig szerződésben szereplő összeg pedig 4 millió euró.

Az AUR korábban azt közölte a Snoop-pal, hogy 450 000 eurót fizetett a George Simion képével ellátott óriásplakátokra, és további 300 000 eurót fizet még az elnökválasztási kampányig hátralévő időszakra.

Az óriásplakátok kihelyezése azonban nem az utolsó befektetés Elena Lasconi elnökválasztási kampányában. Bob Wickers, egy több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező amerikai tanácsadó fogja segíteni Elena Lasconit, írja a Snoop.

A szakértő az USR-ven megkötött szerződése alapján az előkampányban havi 25 000 eurót kap, illetve további 25 000 eurót, kezdő bónuszként. Eszerint a tulajdonképpeni kampányt megelőző időszakra, azaz október közepéig az összeg eléri a 125 000 eurót.

Elena Lasconi esetleges bejutása az elnökválasztás második fordulójába pedig további 100 000 eurós bónuszt hoz Bob Wickers cégének. A választási kampány alatti tanácsadás, amennyiben Lasconi bejut a második fordulóba, további 100 000 eurójába kerülne a pártnak.

Tehát ha Lasconi bejut a második fordulóba, a szerződés alapján összesen 325 000 eurót fizet az USR az amerikai szakértő cégének.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!