Lemondott a Pantelimon kórház intenzív osztályának vezetője

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Hétfőn hivatalosan lemondott a Szent Pantelimon kórház intenzív osztályának vezetői pozíciójáról Florina Pompilian, aki következesen kitart azon véleménye mellett, hogy az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal vádolt két orvos ártatlan.

Az osztályvezető megkérdőjelezte az ügyészség által az ügyben indított vizsgálatot, és védelmébe vette a két letartóztatott orvost, és általános sztrájkkal fenyegetőzött, amikor az orvosokat letartóztatták. Florina Pompilian azt állította, hogy az intenzív osztályon dolgozó összes orvos lemond posztjáról, de erre az Alexandru Rafila egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélést követően nem került sor.

A Digi24 szerint az osztályvezetőt múlt héten több mint hat órán keresztül hallgatták ki a rendőrök, hétfőn pedig csak az osztályvezetői pozíciójáról mondott le, továbbra is ATI-orvos marad a Pantelimon kórházban.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!