A szexuális zaklatási ügyeket név nélkül is lehet majd jelenteni az oktatási intézményekben

A név nélküli bejelentések alapján is ki lehet vizsgálni a szexuális zaklatási ügyeket az egyetemeken és az iskolákban, áll abban a kormányhatározatban, amelyet szerdai ülésén első olvasatban elfogadott a kormány. Elfogadták azt a törvénytervezetet is, amely úgy módosítaná a petíciók szabályzatát, hogy azokat névtelenül is el lehessen fogadni, amennyiben szexuális vagy erkölcsi zaklatásra vonatkoznak, jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő az Edupedu.ro szerint.

A kormányhatározat a zaklatás elleni lépéseket rögzítő, tavaly elfogadott metodológiát módosítja úgy, hogy a közintézmények és cégek mellett az egyetemekre és iskolákra is vonatkozzon, emellett pedig az áldozatok támogatására és a névtelen bejelentések figyelembe vételére vonatkozó új előírásokat is tartalmaz. A dokumentumról a kormány várhatóan jövő héten dönt.

A törvénytervezetet a fejlesztési minisztérium bocsátotta közvitára, és ezt a parlamentnek is meg kell szavaznia.

A szabályok módosítását azután kezdeményezte a kormány, hogy több romániai oktatási intézményben derült fény a közelmúltban súlyos szexuális zaklatási ügyekre, amelyek esetenként – például a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) – évtizedek óta zajlottak, az áldozatok vagy tanúk mégsem jelentették ezeket. Mint kiderült, az egyetemek a névtelen bejelentéseket nem vizsgálták ki, és ezt a lehetőséget egy tavasszal elfogadott kormányrendelet konkrétan meg is akadályozta.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!