USR-elnök: Klaus Iohannis és a PSD vegyék le bakancsukat az igazságszolgáltatás nyakáról
„Augusztus 10-e az a nap, amikor a PSD megmutatta, meddig képes elmenni, ha hatalmon van”, jelentette ki Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Párt (USR) elnöke szombaton. Az Agerpres szerint az USR elnök ezzel a 2018-as tüntetésre utalt, amikor a csendőrség erőszakot vetett be a fővárosi Győzelem (Victoriei) téren tüntetők ellen.
Az ellenzéki politikus felkérte ugyanakkor Klaus Iohannis államelnököt és a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy vegyék le bakancsukat az igazságszolgáltatás nyakáról.
„Hat évvel ezelőtt a Victoriei téren voltam a tüntetésen. Szerencsém volt, nem úgy, mint a mellettem lévőknek, akik belélegezték a könnygázt. Akkor azért vonultam az utcára, hogy megállítsam azt a támadást, amelyet a Dragnea vezette PSD intézett a román igazságszolgáltatás ellen. (...) Több ezren voltunk, néhányan messziről, külföldről jöttekŤ, és mindannyian azt próbáltuk mondani a PSD-nek: Elég volt! Nem tiporhatják el a demokráciát ebben az országban. De végül eltapostak minket, amikor aberrált parancsokat adtak a csendőrségnek…” – írta Facebook-bejegyzésében Lasconi.
Az USR elnöke hangsúlyozza: az azóta eltelt hat év során sem derült még ki, hogy ki adta azokat a brutális parancsokat a csendőrségnek, kié a felelősség, ki nem tartotta tiszteletben a békésen és civilizáltan tüntető állampolgárok jogát.
A tüntetés után 600 ember tett feljelentést a rendőrségen az őket ért bántalmazások miatt, kérve, hogy igazságot szolgáltassanak nekik. A Klaus Iohannis, Liviu Dragnea, Cătălin Predoiu, Alina Gorghiu által akadályozott igazságszolgáltatás azonban 'húzza az időt, és valószínűleg ez az ügy is el fog évülni' – szögezte le az USR-elnök.
„Romániának olyan igazságszolgáltatásra van szüksége, amelyet hagynak dolgozni, olyan kormányra, amely tiszteli a polgárait, és olyan elnökre, aki az állampolgárok érdekeit szolgálja! Legyen 2024. augusztus 10-e az utolsó olyan augusztus 10-e, amikor arról beszélünk, hogy Iohannis és a PSD támadást intéz az igazságszolgáltatás ellen! 2025. augusztus 10-én majd arról beszéljünk, hogyan oldottuk meg ezt a problémát!” – írta még bejegyzésében Elena Lasconi.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!