Tizenöt gyermeket szállítottak kórházba péntek este bélgyulladás tüneteivel Szeben megyében
Egy szebenjuharosi szállodában több gyermeknél bélgyulladás tünetei jelentkeztek, ezért 15 kiskorút kórházba szállítottak.
A szállodában 128 bukaresti és mehedinți-i gyermek tartózkodott, akik közül többen bélgyulladás tüneteit mutatták, és akiket orvosi csapatok vizsgáltak. A helyszínre több mentőalakulat is kiszállt, miután a Szeben megyei hatóságok vörös kódú beavatkozást helyeztek kilátásba.
„A helyszínen elvégzett orvosi vizsgálatot követően 15, 8-14 év közötti gyermeket szállítottak a nagyszebeni önkormányzati gyermekkórház sürgősségi osztályára, eszméletüknél vannak” – közölte szombat este a Nagyszeben megyei katasztrófavédelem (ISU).
Frissítés: Ioana Mătăcuță, a Gyermekgyógyászati Klinikai Kórház szóvivője később közölte, hogy a gyermekek a betegség enyhébb formájával találkoztak, így 13-at közülük az éjszaka folyamán már hazaengedtek, a másik kettőt pedig a fertőző osztályra vették fel.
Felmerült az ételmérgezés gyanúja is, ezzel kapcsolatban Horațiu Cojocaru, a nagyszebeni közegészségügyi igazgatóság (DSP) igazgatója azt mondta, mintákat vettek a gyerekeknek készített ételekből, valamint a vízadagolókból és a szálloda medencéjéből, továbbá biológiai mintákat a 15 kórházba szállított gyerektől.
Elmondása szerint az éjszaka folyamán a mintákat már elszállították a DSP laboratóriumába, hogy megkezdjék az elemzéseket és megállapítsák a gyerekek megbetegedésének okát. „A járványügyi vizsgálat és a mintavételezés péntekről szombatra virradó éjszaka is folytatódott, és amint további adatok állnak rendelkezésre, jelentkezni fogunk” – mondta Horațiu Cojocaru.
A Digi24 szerint a Bukarestből és Mehedinți megyéből származó gyermekek szerda óta táboroznak a szebenjuharosi üdülőhely egyik szállodájában. A gyerekek egy részénél a reggeli étkezés után, a többieknél pedig ebéd után jelentkeztek az első bélgyulladásos tünetek. A gyerekek többek között tejtermékeket, péksüteményeket, sajtokat, felvágottakat, zöldségeket, tésztákat, sertés- és szárnyas ételeket ettek.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!