Rövidesen megkezdődnek a kihallgatások a szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai ügyében
Ezen a héten megkezdődnek a kihallgatások a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) professzora, Alfred Bulai ügyében, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg, írja az Agerpres.
Az ügyet a bukaresti első kerületi ügyészség vizsgálja. A nyomozókhoz közel álló források szerint az ügyészek előbb a tanúkat és a panasztevő diáklányokat hallgatják ki, majd az összegyűjtött nyomozati anyag függvényében indítanak eljárást.
A fővárosi rendőrség múlt héten indított in rem vizsgálatot Alfred Bulai ügyében, miután a Snoop.ro tényfeltáró portálon hétfőn közölt cikk szerint a professzor szexuálisan zaklatta több tanítványát.
A bukaresti első kerületi ügyészség kedden tett közzé felhívást a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) azon diákjaihoz címezve, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal. Az ügyészség azt írta, tekintettel a nyilvánosságban megjelent információkra, miszerint Alfred Bulai szociológus, professzor és politikai elemző állítólag szexuális jellegű 'szívességeket' követelt az SNSPA egyes diáklányaitól, arra biztatnak minden olyan személyt, aki erre vonatkozó adatokkal rendelkezik, hogy írjon az igazságügyi hatóságoknak a [email protected] címre. Az ügyészség biztosítja az érintetteket, hogy védelmet fog nyújtani számukra, és titokban tartja személyazonosságukat és magánéletüket.
Az ügyészség mindeddig körülbelül húsz bejelentést kapott az üggyel kapcsolatban.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!