A külügyminisztérium azt kéri, hogy lehetőleg ne utazzunk Izraelbe

2024. augusztus 1. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

A külügyminisztérium szerda este közölte, hogy Izraelre vonatkozóan 8/9-es szintű – 'Kerüljön minden utazást' – utazási figyelmeztetés van érvényben a közelmúltban történt események és az eszkaláció fokozott kockázata miatt.

A minisztérium 'határozottan javasolja' a román állampolgároknak, hogy minden izraeli turista- vagy zarándokutat halasszanak el egy későbbi időpontra, mert minden előzetes figyelmeztetés nélkül romolhat a biztonsági helyzet a térségben, ami Izrael szárazföldi és légi határátkelőinek lezárásához vezethet.

Amennyiben az Izraelben való tartózkodás nem feltétlenül szükséges, a külügyminisztérium azt tanácsolja minden román állampolgárnak, hogy térjenek vissza Romániába, amíg még a biztonsági feltételek ezt lehetővé teszik.

A külügyminisztérium azt tanácsolja az Izraelben tartózkodó vagy az országon átutazó román állampolgároknak, hogy kövessék a helyi hatóságok utasításait, és légiriadó esetén keressenek menedéket az erre kialakított helyeken. Az Izrael Államba utazni kénytelen vagy már az országban tartózkodó román állampolgároknak azt tanácsolják, hogy lépjenek kapcsolatba a tel-avivi román nagykövetséggel vagy Románia haifai főkonzulátusával, és jelentsék be a térségben való tartózkodásukat, közöljék elérhetőségeiket, hogy vészhelyzetben kapcsolatba léphessenek velük.

A tel-avivi diplomáciai képviselet elérhetőségei: cím: 9 Israelis St., Tel Aviv, 6438209 Telefon: +972 3 5229472 (ezen a számon konzuli információ nem érhető el); honlap: telaviv.mae.ro, e-mail: [email protected].

Románia haifai főkonzulátusának elérhetőségei: cím: 3 Habankim Street, Haifa 3326115, telefon: +972 747 408 931, +972 747 408 932; honlap: haifa.mae.ro; e-mail: [email protected].

A szaktárca figyelmezteti azokat a román állampolgárokat, akik nem veszik tekintetbe a külügyminisztérium felhívásait, és kockázatos területekre utaznak, hogy ezt saját felelősségükre teszik, és viselniük kell az utazás következményeit. Bizonyos esetekben ugyanis korlátozhatják a diplomáciai képviseletek beavatkozási lehetőségeit – írják.

A külügyminisztérium ugyanakkor 'nyomatékosan ajánlja' a román állampolgároknak, hogy Izraelbe történő utazásuk előtt kössenek utazási, egészségügyi és életbiztosítást.

A román állampolgárok a +972 3 5290613, +972 3 5244644, +972 3 524242482 (tel-avivi román nagykövetség) vagy a +972 747 408 934 (Románia haifai főkonzulátusa) telefonszámokon kérhetnek konzuli segítséget.

Ezenkívül a nehéz, különleges vagy vészhelyzetben lévő román állampolgárok hívhatják a tel-avivi diplomáciai képviselet segélyvonalát (+972 54 54 5643279) vagy a haifai főkonzulátus segélyvonalát (+972 543 998 038). (Agerpres)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!